Nem apad a lendület a hazai ingatlanpiacon, ahol az előző, gyenge év azonos időszakához hasonlítva, a 2024-es év első hét hónapja közel 60 százalékos emelkedést hozott az ingatlaneladások számát tekintve a fővárosban. A kereslet fokozódását és a tranzakciószámok gyakoriságát enyhébb ütemben követte ezúttal az árak változása, ugyanis az összes ingatlantípus (ház és lakás, használt és új, tégla és panel) figyelembevételével,

az előző év azonos időszakához mérten mindössze 3 százalékkal, 914 ezer Ft/m2-re nőtt a fővárosi átlag 2024-ben, az ingatlanra fordított átlagos összeg pedig 4 százalékkal lett több, ami az élhető méretű, 65 négyzetméteres otthonok esetében 59,3 millió forintot takar.

„Erős kereslet és mérsékelt áremelkedés jellemzi idén a fővárosi ingatlanpiacot, ahol az ország többi területéhez mérten továbbra is tetemes kiadást jelent az otthonteremtés. Érhető tehát, ha a budapesti intézménybe felvételt nyert hallgatók szüleinek egyáltalán nem, vagy csak nehezen fér bele, hogy saját lakással támogassák gyermekük továbbtanulását. Mégis megéri szétnézni a fővárosi ingatlanpiacon, hiszen az ingatlanok árazása tekintetében kiemelten fontos, milliókat érő szerepe van a városon belüli elhelyezkedésnek is” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Kevesen hinnék, de Budapest legnagyobb része, a kerületeinek kétharmada megfizethetőbb, a fővárosi átlag alatti árakon kínálja az eladó ingatlanokat, míg mindössze hét kerületben kérnek a lakásokért millió feletti négyzetméterárat.” – tette hozzá a szakértő.  

Fővárosi viszonylatban Soroksár kínálja a legkedvezőbb árszinten az ingatlanokat, itt mindössze 546 ezer forint az átlag négyzetméterenként,

de 20 ezer forinttal drágább egységáron már Pesterzsébeten is megoldható az otthonteremtés. A HÉV-vel jól megközelíthető, csepeli lokációt választók számára pedig 596 ezer forint körüli négyzetméterárra érdemes készülni az ingatlanvásárlás során, tehát három fővárosi kerületben 600 ezer Ft/m2 alatt is lehet lakást venni. Az ingatlanközvetítő 2024-es tranzakciós adatai szerint ezekben a kerületekben 59-66 négyzetméter körüli alapterülettel rendelkező, tágas otthonokat átlagosan 35-37,3 millió forint ráfordításával is meg lehet szerezni.

A Duna másik oldalára evezve, a hat budai kerületből mindössze a XXII. kerületben, Budafok-Tétényben lehet fővárosi átlag alatt ingatlanhoz jutni,

itt a Duna House idei értékesítési adatai alapján 733 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter. A terület nagyobb részt családi házas övezet, így az átlagos ingatlanméret is nagyobb, 94 m2, az átlagos ingatlanérték pedig 68,6 millió forint. A budai lokációhoz ragaszkodó vásárlók számára a második legalacsonyabb árszinttel rendelkező kerület azonban már átlépte a milliós lépcsőt, hiszen Óbuda 1,06 millió forintos négyzetméterárral bekerült a 7 legdrágább budapesti kerület közé, míg a kerületben ingatlanvásárlásra költött összeg megközelítette a 82 millió forintot a 77 négyzetméter körüli ingatlanok körében.

Négyzetméterenként a legjelentősebb kiadást a hegyvidéki, a klasszikus pesti belvárosi, vagyis az V. kerületi, illetve újbudai ingatlanvásárlás jelenti.

A három legdrágább kerületben 1,19-1,27 millió Ft/m2 közötti átlagra készülhetnek az érdeklődők. Az otthonteremtésre fordított összegben 123 millió forinttal ugyanakkor a II. kerület lett a csúcstartó.