Felpörgött az online vásárlások száma, ilyenkor év végén karácsony előtt akár 30 százalékos növekedés is előfordulhat az e-kereskedelemben. Ezzel egyenesen arányosan nő az online térben elkövetett csalások száma is,

tavaly körülbelül 30 milliárd forintos kár érte a hazai fogyasztókat, ami azt jelenti, hogy naponta mintegy 80 milliót zsebeltek be a kiberbűnözők

– írja az Index a Statista kutatására hivatkozva.

Augusztus 1-jén hatályba lépett hazánkban az online csalások elleni törvény, amely felgyorsította a bankok közötti információcserét. Az új jogszabály segítségével követni tudják az elcsalt összeget, és gyorsan beavatkozhatnak, a pénzt befagyaszthatják.

2025 nyarától ráadásul Magyarországon is elkezd működni egy visszaélésszűrő rendszer, amely a fizetési mintázatok folyamatos elemzésével, öntanuló módon kiszűri majd a csalárd fizetési megbízásokat – tájékoztatott korábban az NGM.

Bor Olivér szerint mivel a lehető legjobb ajánlatokat és a legnagyobb leértékeléseket keresi az ünnepek során, előfordul, hogy

felfokozott érzelmi állapotba kerülünk, így még könnyebben lehet figyelmetlen az ember,

és kattinthat olyan ajánlatra, linkre, amire amúgy tudja, hogy nem kéne. Ezzel pedig az elkövetők is tisztában vannak.

A kibertszakértő szerint az alábbi lépésekkel csökkenthetjük a kiberkockázatokat az ünnepi szezonban:

  1. Csak megbízható kereskedőktől vásároljunk: kerüljük az ismeretlen, gyanúsan olcsó webáruházakat, és még akkor is ellenőrizzük a hitelességüket, ha a látvány alapján valódinak tűnik az oldal.
  2. Ellenőrizzük az URL-eket: győződjünk meg arról, hogy a weboldal címe HTTPS-sel kezdődik, és tartalmazza a lakat ikont, mert ezek a címek megfelelő adatvédelmet biztosítanak.
  3. Frissítsük az eszközöket és használjunk vírusirtót: a naprakész szoftverek nagyobb védelmet nyújtanak. A vírusirtók már általában figyelmeztethetnek a kártékony linkekre is.
  4. Kerüljük a nyilvános wifihálózatokat: soha ne használjunk ilyen hálózatokat online bankolásra vagy vásárlásra, mert ezek rosszul védett pontokat rejthetnek, amelyeken keresztül a támadók jelszavakat vagy banki adatokat szerezhetnek meg.
  5. Használjunk virtuális hitelkártyát: ez biztonságosabb fizetési lehetőséget nyújt az online tranzakciók során, így a valódi kártyánk adatai rejtve maradnak.
  6. Válasszuk inkább az utánvétes térítést vagy más fizetési szolgáltatást: a legnagyobb biztonságot az jelenti, ha a termék átvételekor fizetünk, bár a termék minőségéről így is csak a tranzakciót követően tudunk meggyőződni. Ezért még előnyösebb, ha egy olyan közvetítő pénzügyi szolgáltatást használunk, ami garanciát jelent az online szolgáltatások során (pl. Paypal).

Elkoboznák és szétosztanák az online csalók ebül harácsolt pénzét

Tovább emelkedett az online bűncselekmények száma 2024-ben. Bár augusztus óta hatályba lépett az online csalások elleni fellépést szabályozó törvény, a kormány egy új törvénytervezet szerint még tovább szigorítana. Bővebben→