Megteremtik a jogi lehetőségét annak, hogy az egészségügyi magánszolgáltatók közfinanszírozott ellátást nyújthassanak a hiányzó területeken, de a Belügyminisztérium jelenleg nem lát olyan ellátási problémát, hogy rögtön éljenek is vele. Ez derült ki a szaktárcának a Népszava érdeklődésére adott válaszaiból.
A napokban nyilvánosságra hozott jogszabály-tervezet utat nyitna annak, hogy az egészségügyi magánszolgáltatók hiánypótló szolgáltatásként közfinanszírozott ellátást nyújthatnak.
A lapnak korábban nyilatkozó piaci szakértők a tervezett változtatást úgy értelmezték, hogy a magánszolgáltatók több lehetőséghez jutnak az állami ellátásban, azaz közfinanszírozást is kaphatnak, és ahelyett, hogy állam biztosítana elegendő forrást a közfinanszírozott intézményeknek, inkább átirányítja a betegeket a magánszektorba. A tárca ezt követően közleményben tudatta, hogy a tervezett változás pusztán jogtechnikai megoldás, és semmiképpen nem tekinthető a magánszolgáltatók fokozott bevonásának a közfinanszírozotti körbe. Most pedig a lap érdeklődésére egyértelműen megvilágították:
„csak olyan szolgáltatásokért kaphatnak a magánellátók állami közfinanszírozást, amit tőlük olcsóbban vehet meg az állami egészségpénztár, mint külföldön”
A szaktárca részletezte, hogy azok a szolgáltatások tartoznak majd a hiányzó kategóriába, amiket az esetek legalább 95 százalékában a rendszer nem képes nyújtani és ezért a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) jellemzően külföldön vásárol meg. Jelenleg azonban még nem látnak olyan ellátási problémát, amely állami biztosításához be kéne vonni magánszolgáltatókat.
Nem tekintik például „hiánypótló állami szolgáltatásnak” a várólistás műtéteket. A tárca válasza szerint „mindenkit el tudnak látni, csupán az ellátás pontos időpontja kérdéses.”
A Belügyminisztérium jelezte, hogy az egészségbiztosító folyamatosan monitorozza a külföldön általa igénybe vett ellátásokat és elvégzi a szükséges költségszámításokat. Ha jobban megéri egy magyarországi magánintézményben elláttatni a beteget, mint külföldre szállítani, akkor itthon finanszírozza majd az adott terápiát a biztosító. A tárca álláspontja szerint így ez a módosítás elsősorban a betegek érdekeit szolgálja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!