Az MBH Jelzálogbank negyedik alkalommal készítette el élhetőségi kutatását, amely arra irányul, hogy a lakáspiaci keresletet befolyásoló tényezőket vizsgáljon Magyarország különböző területein.
Az élhetőségi rangsor:
- Budapest,
- Debreceni járás,
- Pannonhalmi járás,
- Budakeszi járás, amely a tavalyi hetedik volt.
Az élmezőnyben szerepel még a Pilisvörösvári, a Bácsalmási, a Dunakeszi és a Veszprémi járás, és 2022 után visszakerült az első tízbe a Kisbéri és az Érdi járás. A Győri járás idén a tizenegyedik, Pécs és környéke a tizenharmadik, míg a Szegedi járás a tizennegyedik lett.
A régiós különbségek megmaradtak.
A vizsgált szempontok alapján az ország északkeleti régiójában található járások rendelkeznek a legalacsonyabb értékkel, míg délen, a főváros környékén és északnyugaton több magasabb pontszámú járás található.
Az oktatás területén az élen Budapest, illetve az ország nyugati és déli részei szerepelnek jobb eredménnyel, míg az északi és a keleti területeken jellemzően a nagyobb városok kaptak magasabb pontszámot.
Az egészségügyi mutatót nézve az első három helyezett sorrendje nem változott tavalyhoz képest, Budapest az első, majd a Pécsi és a Gyulai járás következik. Az egészségügyi pontszámok összességében az ország déli járásaiban erősebbek.
A kultúra területén elsősorban a nagyvárosok, Budapest, a Debreceni, a Szegedi és a Pécsi járások kínálják a legtöbb lehetőséget, valamint a Balaton környéki helyszínek kedvezőek.
A munkaerőpiaci lehetőségeket illetően viszonylag nagy különbség mutatkozik Magyarország egyes részei között.
Az északnyugati régiók és Budapest a déli és a keleti országrészekhez képest egyértelműen magasabb pontszámokkal bírnak.
A legkevésbé megfizethető járások között sem volt jelentős változás tavalyhoz képest, a lista végén ismét a Balaton környéki – a jövedelmekhez képest magas lakásárakkal szembesülő – járások állnak, és Budapest ezúttal is a lista utolsó tíz helyezettje között végzett.
A vármegyeszékhelyek között is Budapest áll az élen az élhetőségi rangsorban. Az első négy helyezett sorrendje ugyanakkor nem változott tavalyhoz képest:
- Veszprém szerepel a második,
- Pécs pedig a harmadik helyen,
- míg a negyedik legmagasabb pontszámot Győr tudja magáénak.
Az élmezőnyben van még Szekszárd, Székesfehérvár, Szombathely, illetve Szeged, Debrecen és Zalaegerszeg is.
A legmegfizethetőbbnek az idén is magasan Salgótarján bizonyult, amelyet erősen lemaradva követ Miskolc és Békéscsaba.
Az egészségügyi mutatót nézve a legjobb eredménnyel Pécs zárt, amelyet Miskolc és Veszprém követ – közölte a MBH Jelzálogbank.
A bűnözési statisztikák tekintetében pedig továbbra is nagyobb városok szerepelnek rosszabbul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!