A Belügyminisztérium adatai szerint egy év alatt három-hatszorosára nőtt azoknak a kisbabáknak a száma, akiket a kórházban hagytak a szüleik, és a gyerekvédelem nem tudott róluk gondoskodni, így az egészségügyi intézményben „ragadtak” – hívta fel a figyelmet a Népszava. Jelenleg 280-300 csecsemő él kórházakban.
A Gyermekjogi Civil Koalíció már tavaly figyelmeztette a kormányt „a három év alatti, kényszerűen az egészségügyi rendszerben elhelyezett gyermekek” sorsának tarthatatlanságára. Azután tették ezt, hogy felmérésükben arra jutottak: 2023-ban 50-100-ra nőtt azoknak a csecsemőknek a száma, akiket a kórházban hagytak szüleik, a gyermekvédelem viszont nem tudott gondoskodni róluk, így az egészségügyi intézményben „ragadtak”
A szervezet azt kérte a döntéshozóktól, az ágazat irányítóitól: vizsgálják ki a „kórházi gyermekügyeket”, tekintsék át a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer hiányosságait, különös tekintettel a csecsemők elhelyezési nehézségeire, örökbefogadásukra, a nevelőszülők helyzetére.
A figyelmeztetésnek azonban nem volt sok eredménye. Az ilyen esetekben érvényes örökbefogadási szabályt könnyítették ugyan, de az nem hozott áttörést, az állami ellátórendszert, a nevelőszülői hálózatot, a családtámogatást pedig nem erősítették meg a Gyermekjogi Civil Koalíció szerint.
Be is következett az, amitől a Gyermekjogi Civil Koalíció tartott:
a 2023-as felméréssel összevetve egy év alatt három-hatszorosára nőtt a kórházban élő kisbabák száma. A belügy szerint van baba, aki 12 hónapon át kórházban marad.
– Egyre kevesebben vannak a csecsemőket fogadó nevelőszülők, nincsenek különleges, kis létszámú gyermekotthonok, a gyerekvédelmi rendszer pedig nem végzi el a feladatát abban sem, hogy a kisbabák minél hamarabb kikerüljenek a kórházakból, akár a vér szerinti családjuk komplex támogatásával, akár egy megalapozott, mihamarabbi örökbefogadással. Ezért emelkedik a kórházban élő csecsemők száma – mondta a lapnak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció alapító-vezetőségi tagja. Szerinte
meg kell teremteni szerinte annak személyi és tárgyi feltételeit, hogy a kórházban hagyott újszülötteket mindaddig speciális nevelőszülőknél lehessen elhelyezni, amíg nem kerülnek a nevelésükre alkalmas családtaghoz, illetve örökbefogadó szüleikhez.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kórházban maradt gyermekek jövőjének alakulásából a gyermekvédelmi rendszer teljesen kihagyja a szülőket, a családot. Márpedig sok esetben, segítséggel az anya magához venné a gyerekét,
Jelenleg mintegy 2000 örökbe adható gyerek van Magyarországon, és körülbelül 2700 pár szeretne örökbe fogadni, 60-70 százalékuk 3 év alatti gyereket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!