2024 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt az októberitől – tette közzé gyorsjelentésében a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.
2024 novemberében az előző év azonos hónapjához képest
A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 22,4, az egyéb építmények építésénél 3,7 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 12,2 százalékkal bővült.
A megkötött új szerződések volumene 51,1, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,9, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 57,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest.
Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,7 százalékkal nagyobb volt a 2023. novemberinél.
2024 első tizenegy hónapjában az építőipari termelés volumene 0,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz mérten.

ÉVOSZ: Vannak biztató részletek
„Bár az adatokból a kis súly miatt ez nem látszik, van a magyar építőiparnak olyan szegmense, ahol néhány hónapja biztató adatok rajzolódnak ki az építőanyag forgalomból. Az új építésű családi házakról és kisebb méretű társasházak építéséről van szó, amik nem jelentenek komoly volument a magyar építőiparban, de egy igen széles mikro-, kis és középvállalkozói körnek adnak munkát – értékelte az adatokat Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Szerinte 2025 második felében a lakásépítési, -bővítési és - korszerűsítési piacon érdemi felfutásra számíthatunk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?
