Immár a klasszikus esküvői szezont tapossuk, egymást érik a házasságkötések a népszerűbb helyszíneken. Az esküvőre készülődő vendégekben pedig rendre felmerül a kérdés, hogy mennyi pénz is kerüljön a gratulációk mellett átadott borítékba.
Szilágyi Réka esküvőszervező szerint alapvetően az ételek- és italok fejenkénti átlagárával érdemes kalkulálni, és ezt bővíteni lehetőség szerint.
Kapcsolódó
Az étel- és italcsomag fedezése manapság már 35 ezer forintnál indul a főbb helyszíneken, de elérheti akár az 50-55 ezer forintot is. A korlátlan alkoholfogyasztás, a vendégvárás, a vacsora és az éjféli menü maximum a kisebb, kevésbé népszerű helyszíneken oldható meg 35 ezer forintnál szerényebb összegből
– nyilatkozta az Economxnak.
Hozzátette, az inflációval határozottan számolni kell az esküvői boríték megtöltésekor. Míg 2022-ben akár 20 ezer forintos összeggel is korrekt összeget adott a párnak egy barát vagy egy távolabbi rokon, ez ma már a saját étel- és italcsomagjára sem elegendő. És akkor még szóba sem jöttek az egyéb esküvői költségek: a menyasszonyi ruha, a fotós, a DJ vagy éppen a dekoráció.
Egyre több spórolási lehetőséggel él a párok többsége
Ha az esküvői étel- és italfogyasztás mellé odatesszük az egyéb kiadásokat is, akkor már egy egészen más összeg jön ki, Szilágyi Réka szerint „alsó hangon 80 ezer forint fejenként”.
Miután a házasulandók javarészt olyan fiatal párok, akik maguk állják az esküvői cechet, az elmúlt két évben megugrott árak miatt sokan kénytelenek kompromisszumokat kötni. Többen mondanak le például arról, hogy videóst kérjenek.
„Négy évvel ezelőtt még szinte minden pár fizette a násznép szállását egy távolabbi helyszín esetén. Ma viszont már jóval kevesebben vállalják magukra az ezzel járó kiadásokat. Manapság a házasulandók nagyjából 60 százaléka nem fizeti ki a szállást, csak opciókat kínál fel a vendégeknek, de jelezve, hogy ennek a költségeit nekik kell állni.”
Az esküvőszervező elárulta, idén lesz négymillió forintos költségvetésű esküvője, de 12 millió forintos is. Az extra kívánságok között most toplistás a vendégfellépők kérése, idén az általa szervezett esküvők mintegy 40 százalékára jellemző ez. Ismertebb előadók esetében azonban ez jócskán megdobhatja a büdzsét.
A egyik leghatékonyabb spórolási lehetőségnek Szilágyi Réka egyébként azt tartja, ha a pár az időpont terén vállal kompromisszumot. „Ha nem pénteken vagy szombaton, vagy ha szezonon kívül tartják az esküvőt, azzal jelentősebb összeg maradhat a zsebükben. A végösszegnek egy ilyen döntés akár a 15-20 százalékát is lefaraghatja.”
Egyre kevésbé ciki nyíltan pénzt kérni
Ahogy az esetleges szállásköltségeket is egyre jellemzőbb a vendégre hárítani, a párok egyre nagyobb arányban írják ma már bele a meghívó szövegébe, hogy nem tartanak igényt tárgyi ajándékokra.
Egyre többen jelzik ezt már előre. Voltak például olyan ügyfeleim is, akik úgy fogalmaztak a meghívóban, hogy a násznépen áll, a nászútjukon a Balatonig vagy egészen Baliig jutnak-e el
– mesélte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!