Ha valami, amit mindig is szívesen evett, hirtelen más ízűvé vált, vagy az adagok mérete a korábbinál kisebbnek tűnik, akkor nagy az esélye, hogy nem érzékszervi csalódás érte, hanem az élelmiszeripari cégek trükkjeinek áldozata – hívja fel a figyelmet összeállításában a CNN.
Magyarázatként kifejtik, hogy mivel az élelmiszeripari cégek költségei az elmúlt néhány évben jelentősen megemelkedtek, sokan két alattomos stratégiát alkalmaztak, hogy ne kelljen emelniük a termékek árát.
Az egyik, amikor valaminek a méretét vagy mennyiségét csökkentik, de a termék ára változatlan marad, vagy bizonyos esetekben még nő is. A másik módszer pedig olyan finomabb módosításokat jelent, mint például az összetevők helyettesítése egy olcsóbbal, a költségek csökkentése érdekében.
Mindkét taktika kivívta a fogyasztók haragját, hisz a vásárlók érthető módon úgy érzik, hogy becsapják őket. De amikor a vállalatok egyszerűen csak áthárítják az áremelkedést a fogyasztókra, akkor sem maradnak el a hatások.
A McDonald's, a Wendy's és a Burger King például, miután áremelése után érzékelte a bevételeinek csökkenését, értékesebb menüket dobott a piacra, és ígéretet tett az árak körültekintőbb emelésére.
A termékek méretére és összetételére vonatkozó panaszokat korábban a vállalatok látszólag nem vették figyelembe. De ez is kezd végre megváltozni.
Például miután a Whole Foods ikonikus bogyós Chantilly-tortájának rajongói a közösségi médiában szidalmazták az összetevők megváltoztatását, az Amazon tulajdonában lévő élelmiszerlánc gyorsan reagált, és tájékoztatta a vásárlókat, hogy hamarosan visszatérnek az eredeti recepthez. A Pepsi, a Lay's, a Doritos, a Tostitos és a Ruffles chipsek tulajdonosa is bejelentette, hogy több chipset tesz néhány zacskóba, amelyek rejtélyes módon könnyebbek lettek.
A Pepsi vásárlói egyébként már évek óta panaszkodnak arra, hogy összementek a termékek, Az azonban egy dolog, hogy az emberek panaszkodnak, de ha továbbra is megveszik a termékeket, a vállalatoknak nincs okuk arra, hogy ne teszteljék tovább a határokat, hogy mekkora méretcsökkentéssel úszhatják meg.
A Pepsi esetében pedig úgy tűnik, hogy a vásárlók elérték a határt, mivel a vállalat legutóbbi eredményjelentése szerint az elmúlt negyedévben csökkentek a snackeladások.
Valószínűleg a rágcsálnivalók haszonkulcsa elég magas ahhoz, hogy néhány extra chips hozzáadása viszonylag alacsony költséget jelent számukra – magyarázta Chris Hydock, a Tulane Egyetem Freeman School of Business marketingprofesszora.
Robert Moskow, a TD Cowen elemzője szerint a Pepsi visszatáncolása valószínűleg más snackgyártókat is arra késztet, hogy kövessék a példáját. Tehát a méretinfláció napjai, legalábbis, ami az élelmiszereket illeti, meg lehetnek számlálva.
„Arra ugyanakkor számítok, hogy az élelmiszeripari vállalatok megváltoztatják a stratégiájukat, és másfajta trükköt találnak ki, amit talán az emberek nem annyira vesznek észre” – jegyezte meg Hydock.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!