Az eurót huszonöt évvel ezelőtt, 1999. január 1-jén vezették be 11 országban. Létezésének az első három esztendejében azonban „láthatatlan” volt, mivel ekkor csak elszámolási célokra (pl. elektronikus fizetésre) használták. Készpénz formában 2002. január elsején jelent meg, s rövid, két hónapos átmeneti időszakot követően pedig – amíg a korábbi nemzeti valutákkal és euróval párhuzamosan lehetett fizetni – március elsejétől kizárólagos fizetőeszközként funkcionál az induláskor 12 tagú, azóta bővülő euróövezetben.

Az Európai Központi Bank euróbemutatója 2001. augusztus 30-án Frankfurtban
Az Európai Központi Bank euróbemutatója 2001. augusztus 30-án Frankfurtban
Kép: Getty Images / Sean Gallup

Alig kopó vonzerő

Jeles évfordulókat – s ilyennek számít a 25. születésnap is – általában látványosan szokás megünnepelni, ám ezúttal meglehetősen visszafogottnak sikeredett az euró bevezetéséről való megemlékezés. Nem csak azért, mert az euró csak később, 2002. január 1-jén vált kézzelfogható valósággá több mint 300 millió európai ember számára, hanem egyfelől mert a közös európai valuta negyedszázados múltja nem bizonyult folyamatos diadalmenetnek. Az euró első tíz évét még a közös valuta sikeres bevezetése és az euróövezet újabb négy tagjainak a felvétele aranyozta be, ám a következő másfél évtizedet a további négy csatlakozás ellenére inkább válságok sora árnyékolta be. Napjainkban a koronavírus-világjárvány utóhatásai és az uniós országok emiatt ismét felduzzadt államadóssága teszi próbára az euróövezetet, ami erőteljes intézkedéseket tesz szükségessé. Az évforduló másfelől talán azért sem kapott nagy figyelmet, mert jelenleg az Európai Unió számos olyan – geopolitikai és gazdasági – kihívással is kénytelen szembesülni, ami elvonja a figyelmet a megemlékezéstől.

Az euró bevezetésével – számos politikai kompromisszum miatt – nem egy optimális valutaövezet jött létre, amiért is sokan kétségbe vonták, hogy képes lesz tartósan fennmaradni, ám az aggályokra rácáfolva eddig meglehetősen válságállónak bizonyult.

A közgazdászok és az elemzők többsége azt feltételezi, hogy az euró a belátható jövőben is stabil marad. Ami pedig az euró elfogadottságát illeti, az elmúlt évek során végzett Eurobarométer felmérések szerint az viszonylag magas maradt: az euróövezet polgárainak háromnegyede szerint az euró jó dolog az EU egésze számára. A közös valuta a vonzerejét sem veszítette el, hiszen Horvátország tavaly vezette be az eurót, Bulgária kényszerű halasztást követően a jövő év elején kíván csatlakozni az euróövezethez, Petr Pavel cseh államfő pedig a hivatalba lépése utáni első újévi üzenetében az euró csehországi bevezetésére irányuló intézkedéseket sürgetett.

Ötven éves terv

Az euró megszületéséhez közel három évtizedes út vezetett. 1970-ben látott napvilágot az akkori luxemburgi miniszterelnök, Pierre Werner nevével fémjelzett terv, ami 1980-ig egy monetáris unió létrehozását és egy közös valuta bevezetését irányozta elő. A Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása és az 1973-as olajválság miatt ez a projekt nem valósult meg. Új lendületet a monetáris unió kialakításának a szándéka 1985-ben vett, amikor az Európai Közösség úgy döntött, hogy létrehozza az egységes európai piacot, ami nyolc évvel később meg is történt. 1989-ben a nemrégiben elhunyt Jacques Delorsnak, az Európai Bizottság akkori elnökének a vezetésével háromlépcsős terv született a közös valuta és az Európai Központi Bank (EKB) létrehozására az 1999-ig terjedő időszakra. Az európai állam- és kormányfők elfogadták a Delors-jelentés ajánlásait és azok váltak a későbbi Maastrichti Szerződés alapjává is. 1994-ben elkezdődött a Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításának második szakasza, mely során az EU országai arra törekedtek, hogy megfeleljenek a Monetáris Unióhoz való csatlakozás szigorú konvergenciakritériumainak. Megalapították az Európai Monetáris Intézetet (EMI), a későbbi Európai Központi Bank (EKB) elődjét. Ebben fontos szerepe volt Lámfalussy Sándor magyar származású belga bankárnak, akit sokan „az euró atyjának” is neveznek. Az EMI vezetését 1997 júliusában a holland Willem Frederik Duisenberg vette át, aki 1998-ban az EKB első elnöke is lett.

Willem Duisemberg EKB-elnök euróbankjegyeket és euróérméket mutat be a németországi Franckfurtban 2001. augusztus 30-án
Willem Duisemberg EKB-elnök euróbankjegyeket és euróérméket mutat be a németországi Franckfurtban 2001. augusztus 30-án
Kép: Getty Images / Gamma-Rapho / Patrick Piel

Miként akkoriban azt a hazai sajtó fogalmazta, az euró megszületésével új világgazdasági korszak kezdődhetett meg. A Világgazdaság című napilapnak az új közös pénznem születésének szentelt mellékletének vezércikke szerint „nehéz olyan jelzőt találni, amely eltúlozza 1999. január 1-je gazdaságtörténeti jelentőségét: minden szempontból páratlan vállalkozás indul útjára az euró megteremtésével.” A szerző emlékeztetett arra, hogy

az ipari forradalom óta voltaképpen csak két igazán jelentős esetben volt sikeres több ország hivatalos fizetőeszközeinek egyesítése: az USA-dollár megteremtése és a 19. századi német egyesítést megelőzően bevezetett német márka története azóta is példaként szolgál.

Ezek az országok egyúttal egységes nemzetállamokká is váltak. A latin, a skandináv és a kelet-afrikai pénzügyi unió bukása azonban azt sejteti, hogy politikai egység nélkül a valutaunió nem működőképes – idézte a szerző a The Wall Street Journal Europe-t.

Régi-új kihívások

S valóban: az euróövezet eddigi problémái elsősorban abból fakadtak, hogy a kialakított keretfeltételek nem tudták (teljesen) kifejteni hatásukat: több tagállam ugyanis nem tartotta be a Stabilitási és Növeke-dési Paktumban foglalt kötelezettségeket. Emellett a monetáris politikai eszközök terén, valamint az Európai Központi Bank céljaiban sok olyan változás is végbement az elmúlt 25 év során, amelyekhez való igazodás alkalmasint csak súrlódással ment végbe.

Napjainkra Európa fordulóponthoz érkezett: megbirkózott ugyan a pénzügyi és adósságválsággal, ám az euro alapvető születési rendellenességeit még nem sikerült maradéktalanul kiküszöbölni. Emellett új kihívásként jelentek meg a környezet védelmével és a klímaváltozás következményeivel kapcsolatos fel-adatok, továbbá a közös védelmi képesség kialakításának a szándéka. Az Európai Unió további bővítése pedig – a már említett kihívásokkal együtt – alapvető reformokat tesz elengedhetetlenné az Európai Unió működtetésében, döntéshozatali eljárásaiban, valamint a Gazdasági és Monetáris Unió keretfeltételeiben.

Az elmúlt években végrehajtott fontos reformok ellenére – például a fiskális paktum létrehozása, az európai bankunió és az Európai Stabilitási Mechanizmus mentőmechanizmusa – a reformok továbbra is befejezetlenek, így például a monetáris unió változatlanul sebezhető a bankunió és tőkepiaci unió létrehozásának késedelme miatt.

A különböző válságok kezelése körüli viták megosztották Európát és eseten-ként hozzájárultak a bal- és jobboldali populizmus térnyeréséhez is. Sok múlik ezért azon, hogy az idén esedékes EP választások nyomán milyen összetételű parlament, illetve milyen összetételű új Európai Bizottság alakul meg, mert a tovább már elodázhatatlan reformokat ezeknek az új testületeknek kell kidolgoznia és egyeztetnie a tagországokkal.

A római pénzverde bejárata
A római pénzverde bejárata
Kép: Getty Images / Sygma / Sygma / Alberto Pizzoli

Csatlakozási dilemma

Térjünk vissza az euró huszonöt évvel ezelőtti bevezetéséhez. Az már akkoriban világos volt, hogy Magyarországnak a gazdasági és monetáris unióhoz való csatlakozása csak néhány évvel az EU-belépést követően történhet meg. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás időpontjában ugyanis az öt konvergenciakritérium közül csak egy – a bruttó belföldi konszolidált államadósság szintje – teljesült. Az inflációt és a kamatszintet ugyan sikerült a következő években leszorítani, de – itt most nem részletezhető okokból – a költségvetési hiány tartós lefaragása sem sikerült, sőt az elvárt szintet sokáig meghaladó deficit miatt az eladósodottsági ráta is a küszöbérték fölé került. Néhány esztendeje aztán úgy tűnt, hogy elérhető közelségbe került a csatlakozás technikai lehetősége. Ám nemrégiben külső és belső tényezők hatására az infláció és a kamatszínvonal tekintetében váratlanul jócskán eltávolodtunk a követelményszinttől. Az EU-csatlakozást követően egy ideig ugyan születtek programok és kerültek céldátumok meghirdetve az euró bevezetési feltételeinek a teljesítésére, ám ezek különböző okokból sorra meghiúsultak, ezért aztán már jó ideje semmilyen konkrét céldátum nem került kitűzésre.

Az euró bevezetésére ugyan kötelezettséget vállaltunk, de ennek teljesítésére nincs kötelező határidő szabva. Ezért semmilyen mulasztást nem követett el hazánk azzal, hogy még nem tűzött ki konkrét céldátumot az euró bevezetésére. A forint tavalyi Európa-rekorder inflációja azonban sokak számára ismét felvetette a mielőbbi csatlakozás kérdését, mert noha áremelkedés az euroövezetet is sújtotta, annak nominális mértéke jóval a hazai szint alatt volt és maradt.

A múlt év novemberében a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy nyilatkozott, hogy „Magyarország még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén. De megfelelő gazdaságpolitikával már középtávon elérhető az euró sikeres és biztonságos bevezetéséhez szükséges fejlettségi szint.” Sőt optimistán megkockáztatta azt a prognózist is, miszerint az euró bevezetése már 2030 előtt is bekövetkezhet.

Az európrojekt a kihívások ellenére sikeresnek mondható és hazánkban is támogatottnak számít. Épp ezért bízzunk abban, s persze tegyünk is meg minden ésszerű erőfeszítést annak érdekében, hogy túl sok születésnapot már ne az euróövezeten kívül kelljen ünnepelnünk.

(A cikk szerzője, Terták Elemér az Európai Bizottság belpiaci főigazgatóságának pénzügyi intézményekért felelős korábbi igazgatója)