Nem engedi meg az Európai Unió, hogy más nemzetek megtámadják szuverén határait – mondta  francia külügyminiszter arra reagálva, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök Grönlandot szeretné az Egyesült Államok részévé tenni és még attól sem határolódott el, hogy kizárja a katonai vagy gazdasági fellépést szándékának megvalósításáért – írta meg a Reuters.

Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter kijelentette, nem hiszi, hogy az Egyesült Államok megtámadja a hatalmas sarkvidéki szigetet, amely több mint 600 éve Dániához tartozik.

A France Inter rádiónak úgy fogalmazott, „erős kontinens vagyunk”.

Barrot szerint az EU-nak nem szabad hagynia magát megfélemlíteni, hanem fel kell ébrednie és meg kell erősödnie.

Megszólaltak az uniós szóvivők is:Tiszteletben kell tartani minden ország, így Grönland vonatkozásában Dánia szuverenitását is – ezt az Európai Bizottság illetékes szóvivője jelentette ki. Anitta Hipper közölte: az Európai Bizottság folytatni fogja a szoros együttműködést célzó, a transzatlanti kapcsolatok megerősítését folytató politikáját a következő washingtoni adminisztrációval is a közös, kulcsfontosságú érdekek mentén.Olof Gill, gazdaságbiztonsági és kereskedelmi kérdésekben illetékes szóvivő pedig az mondta, a Grönlanddal kapcsolatos amerikai felvetés egyelőre hipotetikus.Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője szerint is teljes mértékben teoretikus kérdésről van szó, amellyel az uniós bizottság nem kíván foglalkozni. Sok fenyegetés volt már, amelyek nem valósultak meg, egyelőre nem látják szükségét annak, hogy lépéseket tegyenek.

Donald Trumpot január 20-án iktatják be amerikai elnöknek, azonban  a napokban Grönland igénye mellett Kanada bekebelezéséről is beszélt, és a Panama-csatornát ismét amerikai ellenőrzés alá vonná, ha a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő víziút vezetősége nem csökkenti az amerikai hajók tarifáját.  

Donald Trump megértően viszonyul Oroszország NATO-val kapcsolatos álláspontjához

A jelenlegi amerikai elnököt, Joe Bident okolta az ukrajnai háború kitöréséért Donald Trump. Erről itt írtunk részletesebben >>>