Megvizsgálta az Euronews Business, hogy melyik európai országokban a legmagasabb az anyagi jólét. Külön elemezték az uniós államok, a tagjelölt országok, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjainak rendelkezésre álló adatait, ennek alapján felállították a sorrendet.
Eszerint az uniós országok közül Luxemburg vezeti a listát, Magyarország és Bulgária pedig a legutolsó helyeken osztozik. 2023-ban az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve az uniós átlag 70 százaléka Bulgáriában és Magyarországon, illetve 136 százaléka Luxemburgban.
Ez azt jelenti, hogy a háztartások anyagi jóléte Luxemburgban 36 százalékkal az uniós átlag feletti volt, Magyarországon és Bulgáriában pedig 30 százalékkal az uniós átlag alatt maradt.
Kilenc országban az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) az uniós átlag feletti volt. Luxemburgon kívül ezek közé tartozott Németország (119 százalék, Hollandia (119 százalék), Ausztria (114 százalék), Belgium (113 százalék), Dánia (108 százalék), Franciaország (106 százalék), Svédország (106 százalék) és Finnország (105 százalék).
Az EU „nagy négyese” közül Németország teljesített a legjobban, és Hollandiával osztozott a második helyen. Franciaországban a háztartások anyagi jóléte 6 százalékkal az uniós átlag felett alakult. Olaszországban az uniós átlagnak megfelelő, míg Spanyolországban 9 százalékkal az uniós átlag alatti jólétet regisztrálták.
Az EU alsó határán Lettország, Észtország, Horvátország és Szlovákia található Bulgária és Magyarország előtt.
Ami pedig a tagjelölteket illeti: az egy főre jutó AIC mind a hat tagjelölt országban az uniós átlag alatt volt, Törökország ugyanakkor kiemelkedik közülük: itt a háztartások anyagi jóléte csak 16 százalékkal maradt el az uniós átlagtól, míg Montenegróban, a második legjobban teljesítő tagjelölt országban 36 százalékkal.
Törökország az anyagi jólét tekintetében kilenc uniós országot is felülmúlt.
A területi eloszlást vizsgálva látszik, hogy a skandináv és a nyugat-európai országokban az anyagi jólétet tükröző egy főre jutó AIC jelentősen magasabb, ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok, valamint az EU-tagjelölt országok általában alacsonyabb egy főre jutó AIC-ről számolnak be.
Íme tehát az országok sorrendje. A nevük mögött álló szám azt jelzi, hogy az európai uniós átlaghoz képest hány százalékos az életszínvonaluk. (PPS, 2023). Dőlt betűvel mutatjuk a még nem EU-tag államokat is.
- Luxemburg - 136
- Norvégia - 124
- Izland - 119
- Hollandia - 119
- Németország - 119
- Svájc - 116
- Ausztria - 114
- Belgium - 113
- Dánia - 108
- Svédország -106
- Franciaország - 106
- Finnország - 105
- Ciprus - 100 (EU átlag)
- Olaszország - 100 (EU átlag)
- Írország - 99
- Spanyolország - 91
- Málta - 90
- Litvánia - 88
- Románia - 86
- Szlovénia - 85
- Portugália - 85
- Törökország - 84
- Lengyelország - 83
- Csehország - 81
- Görögország - 80
- Szlovákia - 77
- Horvátország - 76
- Észtország - 75
- Lettország - 74
- Magyarország - 70
- Bulgária - 70
- Montenegro - 64
- Szerbia - 55
- Észak-Macedónia - 49
- Bosznia-Hercegovina - 42
- Albánia - 41.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!