Február 2-án indult a Magyar Államkincstárnál (Kincstár) a Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szolgáltatása, öngondoskodási céllal ösztönözve a befektetést forint alapú állampapírba. Bő három hónappal a startpisztoly eldördülése után kopogtattunk a Kincstár ajtaján, hogy megtudjuk, az eddigiek alapján mennyiben váltotta be a hozzáfűzött reményeket a termék. Az Economx azt a tájékoztatást kapta, hogy
- a NYESZ-számlanyitási lehetőséggel a februári indulás óta április végéig már több mint 3000-en éltek, ebből bő 2500-an az ügyfélkapun keresztül.
- Ezen számlákon csaknem 1,2 milliárd forint állampapír-állományt tartanak nyilván.
- Ugyanezen időszakban majd 20 ezer értékpapír nyilvántartási-számlát indítottak útjára, közülük kis híján 10 ezret ugyancsak az ügyfélkapun át.
- A Kincstár összesen több mint 900 ezer ügyfél részére vezet számlát.
Lapunk kérdésére kifejtették: a Kincstár állampapír-befektetési életút programot alakít ki, mellyel a gyermek születésétől kezdve (Babakötvény) egy egész életen át megfelelő kínálatot tud biztosítani ügyfelei részére az állampapír-forgalmazás területén. A NYESZ bevezetésének célja elsősorban az öngondoskodás legbiztonságosabb módjának, vagyis az állampapírban történő megtakarítási lehetőségek szélesítése. Az a kulcs, hogy a NYESZ révén a Kincstár úgy nyújt nyugdíjcélú öngondoskodási lehetőséget, hogy az egy már meglévő állami támogatásra, valamint a forgalomban lévő állampapírokra épít.
Nyugdíjas évek állampapírból?
A Magyar Államkincstár szerint a hazai lakosság körében növekvő körültekintés tapasztalható a nyugdíjas évek anyagi kiszámíthatóságának megteremtése terén. Ez ösztönzi az embereket arra, hogy NYESZ-t, nyugdíjbiztosítást vagy önkéntes nyugdíjpénztári számlákat nyissanak. Ezen konstrukciók adókedvezményeket is biztosítanak, amelyek tovább növelik a vonzerejüket. Számottevő előny, hogy a NYESZ egy államilag támogatott nyugdíj-megtakarítás, így igényelhető rá a nyugdíjcélú megtakarítások után járó 20 százalék személyi jövedelemadó (szja) jóváírás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfél a nyugdíj-előtakarékossági számlájára tárgyévben teljesített befizetései összegének akár a 20 százalékát is visszaigényelheti az szja-ból.
A nyugdíj-előtakarékossági számlára igényelhető adókedvezmény összege maximum évi 100 ezer forint (2020-ig nyugdíjba vonulóknak 130 ezer forint), ezt a plafonértéket évi 500 ezer forint befizetésével lehet elérni.
Fontos körülmény, hogy amennyiben az ügyfél más adókedvezményre feljogosító szolgáltatást is igénybe vesz (Nyugdíjbiztosítás, Önkéntes nyugdíjmegtakarítás, Önsegélyező és Egészségpénztár), akkor a Nyugdíj-előtakarékossági számlával kiegészítve az összes visszaigényelhető összeg maximálisan 280 ezer forint.
Díjmentesen, online
A Kincstárban nyitott NYESZ előnye, hogy ügyfélkapun keresztül online néhány kattintással azonnal megnyitható a már meglévő értékpapír nyilvántartási-számla mellé, amelyet követően az ügyfelek már WebKincstár/MobilKincstár felületen otthonról, kényelmesen intézhetik megtakarításaik befektetését. A Kincstár szerint ugyancsak a termék mellett szóló érv, hogy a NYESZ számlavezetése díjmentes, az állampapírok megvásárlásához külön kincstári díjat nem számítanak fel. Nincs rendszeres befizetési kötelezettség, nincs havi fix összeg, aminek kötelezően be kell érkeznie. Az államkincstár szerint éppen ezért
NYESZ-t bárkinek érdemes nyitni, aki ki tudja használni a 20 százalékos adóvisszatérítést és akár a nyugdíjba vonulásig, de legalább 10 évig a számlán tudja hagyni a megtakarítását.
Arra a kérdésünkre, hogy reálisan hová futtatható ki a program a következő fél-egy évben, illetve hosszabb távon, azt a választ kaptuk, hogy a NYESZ-szel elsődlegesen az ügyfelek megtakarítási forma szerinti lehetőségeit szerették volna bővíteni a Kincstárnál, ezáltal is elősegítve azt, hogy kényelmesen, akár egy szolgáltatónál elérhetővé váljon minden olyan szolgáltatás, amely a jövőtervezés szempontjából fontos lehet.
A Kincstárnál fontosnak tartják, hogy minden ügyfelük megfelelő ismeretek birtokában felelős döntést hozhasson a jövőjével kapcsolatban. Úgy vélik, a NYESZ olyan hiánypótló konstrukció, melynek köszönhetően bármely korosztály tagjai gondoskodhatnak a jövőjükről, akár a Start-számlájuk megszüntetését követően. Az állampapír-életút program elsődleges célja pont az, hogy az öngondoskodás legbiztonságosabb módját tudja a Kincstár biztosítani az ügyfeleknek azáltal, hogy a Start-számlán lejáró állományok egy részének befektetésével a nyugdíjas korukról is megkezdhessék gondoskodásukat a fiatal felnőttek.
Szemléletváltás az öngondoskodásban
Kíváncsiak voltunk a big picture-re is, arra, hogyan jellemezhető az öngondoskodás állapota, szerepe a mai magyar társadalomban, illetve csökkenő hozamkörnyezetben hogyan lehetnek az állampapírok, illetve általuk a NYESZ a szemléletváltás eszköze. A Kincstárnál kiemelték: az öngondoskodás a pénzügyi tudatosság fejlődésével egyre jellemzőbb Magyarországon is. Az öngondoskodás alatt általában az egyének hosszú távú anyagi biztonságának megteremtésére tett erőfeszítéseit értjük, ami különösen fontos lehet az ember hosszú távú tervei megvalósításában.
- Az öngondoskodás több formája is elérhető mindenki számára, például részvényekbe, kötvényekbe
- vagy ingatlanokba történő befektetések, esetleg életbiztosítások és egészségbiztosítások,
- melyek gyakran tartalmaznak megtakarítási elemet is, amely hosszú távú befektetési lehetőségként szolgál.
- Az emberek igyekeznek olyan eszközökbe fektetni megtakarításaikat, amelyek potenciálisan magasabb hozamot generálhatnak, mint az infláció.
- E körben népszerűségükkel kiemelkednek a Kincstár által is forgalmazott lakossági állampapírok.
A Magyar Államkincstár által kezelt számlákra jellemző az állami garancia, amely vonzóvá teheti a NYESZ-t más, magánpiaci szereplők által kínált nyugdíj-előtakarékossági termékekkel szemben. A Kincstárnál az Economxnak rámutattak: a befizetések után járó adókedvezmény szintén növelheti a NYESZ vonzerejét és előnyét az értékpapír nyilvántartási-számlával és a csökkenő kamatkörnyezettel szemben. Ugyanis a NYESZ számlán a normál hozamnál többet érhetünk el az állami ösztönzés révén. Az adókedvezmény mértéke és a pontos részletek jelentős hatással lehetnek a termék népszerűségére.
Úgy látják, a NYESZ sikeressége nagyban függ attól, mennyire sikerül hatékonyan tájékoztatni a lakosságot a számla előnyeiről és használatának módjáról. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az edukációra, főleg a fiatal felnőttek körében, akik már a saját gyermekeiknek is átadhatják ezt a tudást ezzel is erősítve az öngondoskodás fontosságát. A magasabb szintű oktatás növelheti a gyermekek jövőbeli pénzügyi stabilitását és karrierlehetőségeit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!