Lengyelországban tavaly 45,8 ezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, ami rekordnak számít az 1989-es rendszerváltás óta - írta a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva.
„Ez újabb rekord. A kommunista Lengyel Népköztársaság bukása óta még soha nem fegyverkeztek fel a lengyelek ilyen gyorsan, mint most"
Kapcsolódó
- áll a Rzeczpospolita cikkében. A lengyel rendőr-főkapitányság adatait elemezve leszögezték: korábbi időszakokban évente több mint tízezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, 2022-ban viszont 37,4 ezer engedélyről volt szó, ami ugrásszerű növekedést jelent.
2023-ban 40,9 ezer volt a kiadott igazolványok száma, amelyet pedig ismét felülmúltak a tavalyi, 45,8 ezer új fegyvertartási engedélyről szóló adatok.
2024 végén Lengyelországban a magánszemélyek összesen 930,1 ezer darab lőfegyvert birtokoltak, ami csaknem kétszerese a 2017-es adatnak.
Az adatokat a Rzeczpospolita Ukrajna megtámadásával magyarázza. A társadalom ma „bizonytalanságot érez, ezért az emberek fegyvert akarnak szerezni. Ennek az ukrajnai háború az indítóoka, de a saját biztonság, valamint a magánvagyon biztonsága miatt felmerülő aggodalmak is" - idézi a lap Brunon Holyst kriminológust.
Megszólaltatták Jerzy Dziewulski biztonsági szakértőt is, aki úgy ítélte meg: a jelenség nem csak az ukrajnai háborúval magyarázható, szerepet játszik az is, hogy a fegyvertartás egyre divatosabbá vált, miután 2011-ben lazultak az erre vonatkozó előírások Lengyelországban.
Andrzej Turczyn jogász leszögezte: a fegyvertartási engedélyek számának ugrásszerű növekedése miatt nem nőtt a legálisan tartott fegyverrel elkövetett bűntettek száma. Emellett a lengyelek továbbra is „a legkevésbé felfegyverzett európai nemzetek közé tartoznak" - mutatott rá Turczyn.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
