Ferenc pápa megérkezett az indonéz fővárosba, Jakartába, és ezzel megkezdte hivatali idejének leghosszabb és legtávolabbi útját az ázsiai és csendes-óceáni térségbe.
A katolikus egyházfő várhatóan kiemeli majd a környezetvédelmi problémákat és a vallások közötti párbeszéd fontosságát a 12 napos útja alatt, amelynek során Indonézia mellett ellátogat Pápua Új-Guineába, Szingapúrba és Kelet-Timorba is. E négy ország közül egyébként ez utóbbi az egyetlenbe, amely túlnyomórészt katolikus. Ugyanakkor a csendes-óceáni térség egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol a katolikus egyház a megkeresztelt hívek és a hivatások számát tekintve növekszik – állapította meg beszámolójában a BBC, egyben hozzátéve, hogy az egzotikus program különösen nagy kihívást jelentő utazás egy olyan ember számára, aki decemberben tölti be 88. életévét, és számos egészségügyi problémával küzd.
Kapcsolódó
Ferenc pápa eredetileg 2020-ra tervezett, de a világjárvány miatt elhalasztott útjának egy része II. Szent János Pál nyomába ered, aki 27 éves pápasága alatt szintén ellátogatott ebbe a négy országba.
2013-as megválasztása óta a pápa arra sürgette a katolikus egyházat, hogy vigye Isten vigasztalását „a perifériák felé” – utalva ezzel a távoli közösségekre. Ferenc a harmadik pápa, aki Indonéziába látogat, ahol a világon a legnagyobb a muszlimok száma.
Az ott töltött négy nap alatt várhatóan meglátogatja az indonéz főváros főmecsetét, találkozik Joko Widodo leköszönő elnökkel, és mintegy 70 ezer embernek tart misét – írta a Vatican News.
Naszaruddin Umar, a jakartai mecset nagy imámja az AP hírügynökségnek elmondta: reméli, hogy a látogatás lehetőséget kínál majd arra, hogy „megvitassák a vallási közösségek közötti közös pontokat, és hangsúlyozzák a vallások, etnikumok és hitek közötti hasonlóságokat”.
Pápua Új-Guineában a pápa a távoli Vanimo városába utazik, hogy találkozzon a szülőhazájából, Argentínából származó misszionáriusokkal, akik a törzsi közösségeket keresik fel. Miguel de la Calle, egy argentin misszionárius Pápua Új-Guinea legészaknyugatibb városában azt mondta, reméli, hogy a pápa látogatása „jelentősen fellendíti” a területen folyó evangelizációs erőfeszítéseket.
Törzsi közösségek
Az emberek egész Pápua Új-Guineából – sőt, még a határon túlról, Indonéziából is – elutaznak, hogy láthassák a pápát – mondta a Vatican Newsnak.
Néhányan napokig gyalogoltak a közlekedési eszközök szűkössége miatt
– mondta Miguel atya.
Kelet-Timorban a pápa a fővárosban, Diliben fog misét celebrálni, ugyanazon a tengerparti sétányon, ahol II. János Pál 1989-ben beszédet mondott, hogy vigasztalja a helyi katolikusokat, akik szenvedtek a terület Indonézia általi megszállása alatt. Kelet-Timor 2002-ben nyerte el függetlenségét.
Ferenc pápa látogatásának fénye azonban az elmúlt napokban elhomályosult, miután kiderült, hogy a környéken több száz házat buldózerrel leromboltak. Közel 90 lakosnak szóltak, hogy keressenek új lakóhelyet, mielőtt a pápa megérkezik.
Az elmúlt évtizedben a pápa egyre többet foglalkozik Ázsiával. Pontifikátusa elején négy hosszú távú utazást tett a térségbe: Dél-Koreába, Srí Lankára, a Fülöp-szigetekre és Japánba. Akkoriban Japán lakosságának mindössze 0,5 százaléka vallotta magát katolikusnak.
Kínai kapcsolat
Ellátogatott továbbá Bangladesbe, Mongóliába, Mianmarba és Thaiföldre. Kínába azonban eddig egyetlen pápa sem látogathatott el, mivel a Vatikán és a Kínai Kommunista Párt közötti kapcsolatokat megterhelte a vita arról, hogy ki nevezhet ki püspököket az országban.
Ferenc pápát a mostani hivatalos útjára egy orvos és két ápolónő kíséri el. Aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen ambiciózus körutazás milyen hatással lesz a betegeskedő egyházfő egészségére, aki az utóbbi időben légzési és mozgásszervi problémákkal küzdött és tavaly novemberben tüdőgyulladás miatt lemondta a dubaji utazását az ENSZ éves klímatalálkozójára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!