Egy férfi és egy nő fogorvosi jártasságot színlelve két betegen úgy végzett beavatkozást, hogy nem rendelkeztek fogorvosi képesítéssel −írja a HR Portal.
A külföldön élő sértett még két évvel ezelőtti magyarországi tartózkodása során kereste fel a fogtechnikai műhelyt panaszai miatt. Az ott dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő nő, megnézte a beteget, a vizsgálat után pedig közölte vele, hogy ki kell húznia a fogát. A munkát másnapra vállalta, ahol a sértett odaérkezésekor már ott volt a két vádlott − a nő mellett egy nyugdíjas korú férfi is jelen volt szintén fogászati gyakorlatot színlelve.
Miután a beteg megkapta az érzéstelenítő injekciót, a férfi a sértett 7 fogát is kihúzta, amiért 60 ezer forintot kért el.
Amikor a sértett a fogpótlás próbára visszament, vele tartott fia is, akinek akkoriban szintén fájdalmai voltak, így őt is megvizsgálták a bűnözők, a diagnózis szerint pedig négy foga is menthetetlen volt, így azok eltávolítását javasolták a tettesek. A fiú is megkapta az érzéstelenítőt, majd megkezdték a fogak eltávolítását. A második fog viszont beletört a beteg állkapcsába, így abbamaradt a kezelés.
A további fájdalmak miatt a fiú szájsebészeti klinikára ment, ahol ellátták és megállapították, hogy fogorvosi képesítés hiányában végeztek rajta beavatkozást.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottakat két rendbeli, társtettesként elkövetett kuruzslás bűntettével vádolja. Indítványozták, hogy a Debreceni Járásbíróság mindkettőjüket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve a férfit pénzbüntetésre is ítélje, továbbá tiltsa el őt a fogász tevékenység gyakorlásától
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Zacher Gábor megdöbbentő számmal sokkolta a társadalmat

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja a fejszét
