Még mindig lehet találkozni azzal a jelenséggel a hazai tömegközlekedésen, hogy egy magát halléssérültnek „bemutató" egyén körbejár a buszon, a vonaton és lerak az utasok mellé egy kis játékot, vagy figurát, mellé tesz egy táblát, hogy „nem hallom", és „vásárlásával segítne anyagi helyzetemen, segítségét nagyon köszönöm!".
Budapestiek, ez mi szeretne lenni, mi történik?
byu/Optimal_Edge8268 inaskhungary
Sok évtizedes módszer ez, egyébként nem csak Budapesten, hanem a világ más városaiban is, talán annyi változott csak, hogy a kis műanyag kulcstartókat, vagy a piperetükröket 2024-re felváltotta a teknősbéka.
A figurához adott tájékoztatón az árat is feltűntették, vagy 1000 forintot, vagy 4 eurót adunk, így a szombat délelőtti 406-os árfolyamot nézve az eurónként 250 forint nem is rossz.
A Reddit népe is ráharapott erreaz elmúlt napokban. Az r/askhungary-ra került ki egy olyan poszt, ahol az egyik tag azt kérdezte a fővárosiaktól egy kis teknősbéka posztolása mellett, hogy mégis, mi történik itt?
„Én ezzel 17 éve találkoztam először a Déliben és a csávó is ugyanaz a mai napig…" – írta válaszában egy közösségi tag a poszt alá, majd jött egy ennél és erősebb: „ez egyfajta “maffia”. Egy ismerosom kb 25 eve ezzel szedett ossze vagy 20milliot, volt neki egy csapata, akik ezt a munkat vegeztek, o meg begyujtotte toluk a penzt, majd adott jutalekot."
A poszt alatti kommentekből kiderül, hogy nem csak magyarországi a jelenség, a csoport tagjai láttak már Szerbiában és Ausztriában is ilyet.
Nem csak egy ember van, többen vannak, mindenhol ott vannak..
Van, aki üzletet lát az egészben és a kedvező árfolyam miatt kérdez, hogy „hol találom az illetőt? Ilyen euró árfolyamon lenne mit váltanom."
Jobb, ha figyelünk
Arról a héten írt az Economx, hogy vastagon fog a ceruza a bankoknál, aki eurót vált náluk, a vételi és eladási árfolyam között akár 30 forint különbséget is tapasztalhat. Azóta kicsit magához tért a forint, de jobb résen lenni, elemzőnk azt ajánlja, hogy aki rendelkezik fintech szolgáltatónál számlával, használja azt.
A hazai fizetőeszköz helyzetéről az Economx Exclusive Pogátsa Zoltánnal című műsorban is szó volt, érdemes meghallgatni:
Forrás: Reddit
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!