A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest jövő évi költségvetését, amelyhez szükség volt a Tisza-frakcióra is. A Demokratikus Koalíció már a nap elején kijelentette, hogy megszavazza a büdzsét. A Fidesz nem támogatta a költségvetést, a Kétfarkú Kutya Párt képviselői pedig már nem tartózkodtak az ülésteremben a döntéskor.
A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot 20 igen szavazattal, a Fidesz-KDNP-frakció képviselőinek 10 nem szavazata ellenében fogadta el a közgyűlés.
Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 422 milliárd 544 millió 893 ezer forintban, kiadásait 426 milliárd 269 millió 12 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 3 milliárd 724 millió 119 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának igénybevételével finanszírozzák. Hiteltörlesztés kiadásaira 7 milliárd 466 millió 9 ezer forintot fordítanak.
Az elfogadott büdzsé azzal számol, hogy a főváros csak annyit fizet meg a jövőre esedékes szolidaritási hozzájárulásból, amennyit az államtól kap támogatásként feladatai ellátására.
A képviselők elfogadták a Rákosrendezővel kapcsolatos, Karácsony-Vitézy közös előterjesztést is, valamint a tiszás Ordas Eszter javaslata nyomán cégvezetői pályázat kiírása tárgyában is döntöttek.
A további az autóelkobzás lehetőségének támogatásáról is szavaztak, de elutasították a budapesti pályaudvarok 99 évre szóló magánkézbe adását is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!