Pár napja jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester, hogy csökkenteni kívánja a városi cégvezetésben a pozíciók számát, több átláthatóságot és nagyobb szakmaiságot szorgalmaz.
Ezért javaslatot tesz a fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados csökkentésére, a felügyelőbizottsági tisztségeknek pedig közel a törvényi minimumra való leszorítására, továbbá nyílt pályázatot ír ki minden fővárosi cég valamennyi igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjának betöltésére, valamint az olyan cégvezetői pozíciókra, ahol a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik a kinevezés.
A HVG értesülése szerint
nagyságrendileg mintegy 100 igazgatósági és felügyelőbizottsági helyet kell majd a pályáztatás lezárását követően feltölteni.
A főpolgármester azt is jelezte, hogy alapvetően elégedett a jelenlegi cégvezetők munkájával, ezért kérte, ők is nyújtsák be pályázatukat.
A BKK már megerősítette, hogy a cég vezérigazgatója, Walter Katalin szeretné folytatni a munkáját, ezért beadta pályázatát. Esélyeit latolgatva az Index emlékeztetett arra, hogy Walter korábban Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt, ami nehezítheti vezérigazgatói pályázatának megszavazását az új közgyűlésben.
A portál úgy tudja, hogy Walter intenzív lobbizásba kezdett tisztsége megtartása érdekében, a múlt héten találkozott is a Tisza Párt egyik fővárosi képviselőjével, bár arról, hogy miről beszéltek, egyelőre nincs információ.
Mártha Imre BKM-vezetőt, mint a portál fogalmaz, kifejezetten Gyurcsány Ferenc embereként tartják számon, mert az ő miniszterelnöksége idején lehetett az MVM állami óriásvállalat vezérigazgatója.
Bolla Tibor BKV-vezetőnek sem kedvez, hogy nevét a tavaly szabadult Kocsis István, volt MVM- és BKV-vezér nevével hozzák sokan kapcsolatba.
Mindemellett többen arra is felhívták az Index figyelmét, hogy
a pályáztatás lebonyolítása meglehetősen sietősnek, az elbírálás pedig átláthatatlan folyamatnak tűnik.
Hasonlóra utalt posztjában Vitézy Dávid is: szerinte erős a gyanú, hogy a választók által kisebbségbe szorított, Budapestet eddig vezető gazdasági és politikai elit hatalomátmentési kísérletét látjuk itt, azzal a mázzal leöntve, mintha épp az ellenkezője történne.
Egy másik szakember pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az igazgatósági és felügyelőbizottsági tisztségviselők mandátuma most ősszel lejár, azaz mindenképp kellenek új megbízatások a törvényes működés biztosítása érdekében, addig a cégvezetők pályáztatása opcionális.
A jelenlegi cégvezető visszahívására és új cégvezető kinevezésére a főpolgármester akkor tesz javaslatot, ha a pályázat alapján megbizonyosodik arról, hogy van jobb cégvezető a jelenleginél.
Ez azt is jelentheti, hogy Karácsony Gergely egy személyben döntheti el, egyáltalán kiről egyeztet a frakciókkal - mutat rá a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!