A hazai fogyasztók szempontjából is örömteli esemény zajlik a földgáz piacán: az Európában irányadó hollandiai tőzsdei kerekedésben pénteken
50 euró alá került a megawattóránkénti ár, amire utoljára 2021 őszén volt példa, jóval a háború kitörése és a hozzá társuló szankciók bevezetése előtt.
Közeledik a tél vége, az európai tárolók nem apadtak le, az USA exportja pedig növekszik, így az európai ellátás zavartalan.
Leválás az orosz gázról
Az elmúlt 10 évben az európai ár jellemzően 20 euró körül volt, 30 euró volt a maximum, a járvány kezdetén 2020-ban ugyanakkor 10 euró alatti árak is előfordultak. Az ár 2021 nyarának végén indult emelkedésnek, ősszel áttörte a 30 eurós csúcsot, és gyorsulva emelkedett tovább 100 euróig. Senki sem értette, mi történik, utólag azonban kiderült, hogy a Gazprom nem töltötte németországi tárolóit, hogy ezzel a tél közeledtével hiányt idézzen elő, immár a háborúra készülődve.
Tavaly az európai felhasználásban az orosz gáz aránya 40-50 százalék közti arányról 7 százalékra csökkent, ami először óriási áremelkedést hozott, a csúcson 350 euró volt az ár. Ezt követően azonban a piac kiegyensúlyozottabbá vált, az orosz gázt sikerült pótolni egyrészt az európai, főleg norvég kitermelés növelésével, a fogyasztás visszafogásával és a nem orosz import nagymértékű növelésével, amiben döntő szerepet játszott az amerikai cseppfolyósított (LNG) gáz.
Amerika belehúzott
Az energiaválság hatására az Egyesült Államokban növekedett a kitermelés: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint most nagyjából kétszer annyi kitermelőhely aktív, mint 2020-ban, a járvány idején volt. Az amerikai ár ugyanakkor az egész válságidőszakban jóval alacsonyabb volt, mint az európai, ami felpörgette az USA-ból Európába irányuló LNG szállításokat. Kezdetben a folyamatot fékezte a megfelelő európai infrastruktúra hiánya, mostanra azonban kellő számú LNG visszafejtő terminál állt üzembe.
Az amerikai gázár november végétől február elejéig különösen nagyot esett, és két éves mélypontra került, annak ellenére, hogy az Európába irányuló export megugrott. A kitermelés növekedése azonban ezt meghaladta: az IEA szerint a teljes amerikai kitermelés 20 százalékkal haladja meg a belső fogyasztást, így bőséges az exportkapacitás. Az amerikai gázár, mint a grafikonon látható, most olyan alacsony szinten van, aminél az elmúlt 10 évben csak 2015-16-ban, illetve 2019-20-ban volt olcsóbb (az USA-ban más mértékegységet használnak, átszámítva az ottani ár még most is az európai szint ötöde).
Feltöltött tározók, stratégiai nyugalom
Ennek tükrében nem meglepő az európai ár csökkenése, pláne, hogy a kontinensen a tározók 65 százalék feletti telítettséggel várják a tél végét, miközben egy átlagos évben az adat ilyenkor már 50 százalék alatti szokott lenni. A tél közben lassan véget ér, így vélhetően a következő tél előtt jóval kevesebb gázt kell vásárolni az újbóli feltöltéshez, mint más években. Mindezek alapján egyre nagyobb az esélye, hogy nem kell már extrém magas gázáraktól tartani a továbbiakban, az energiaválság fokozatosan véget ér.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!