2024-ben a magyar bruttó hazai termék (GDP) volumene 0,7 százalékkal emelkedhet, a következő két évben rendre 2,6 és 3,1 százalékos bővülésre számít a Századvég Konjunktúrakutató Zrt., derült ki a honlapról.

Az évközi kedvező fogyasztási adatok tükrében az idei évre 4 százalékos fogyasztásbővülést prognosztizálnak, ezt követően 2025-ben pedig 3,3, 2026-ban 2,9 százalékkal növekedhet a fogyasztás.

Az emelkedő reálbérek, az inflációs dinamika csökkenése, a gazdasági akcióterv hatásai, illetve a 2025-ben esedékes lakossági állampapírkamatok kifizetése, növelheti a fogyasztási kedvet és enyhítheti a lakosság óvatossági motívumát.

Idén az infláció 3,7, jövőre 3,6, 2026-ban pedig várhatóan 2,9 százalékon alakulhat a Századvég szerint. A nemzetközi dezinflációs folyamatok a következő két évben is folytatódhatnak, amelynek pozitív hatása lehet a magyar árszínvonal alakulására.

Ezenfelül fontos kérdés még a forint alakulása is, hiszen a gyengébb árfolyam mellett az árszínvonal növekedési üteme továbbra is 3 százalék felett rekedhet.

A forint árfolyam a jegybank mozgásterét is meghatározza, a következő néhány negyedévben vélhetően alig lesz tér további kamatcsökkentésre, azonban hosszabb távon továbbra is kedvezőbb kamatkörnyezetre számítanak.

A beruházások 2024 folyamán várhatóan 9,1 százalékkal csökkennek. A következő évek folyamán a gazdaságpolitika egyik kulcsterületét, a KKV-szektor finanszírozási lehetőségeinek javítása és a beruházásainak támogatása jelenti. Azonban ezzel és az alacsony kamatkörnyezettel együtt is a beruházási aktivitás lassú élénkülésére számítunk, 2025-ben 0,8 százalékkal növekedhetnek a beruházások. 2026-ban viszont már 4,1 százalékos bővülés várható.

Az export 2024-ben 1,3 százalékkal zsugorodhat, melyet 2025-ben 5,6, 2026-ban 4,6 százalékos bővülés követhet. A magyar exportteljesítmény szempontjából a legmeghatározóbb tényező a külpiaci kereslet, főleg a német autóipari kapacitások alakulása, amellyel kapcsolatban még mindig negatívak a várakozások.

Amennyiben a német ipari teljesítmény újra erősödni kezd és érdemben bővülni tud, az tovább emelheti a magyar exporttermékek iránti keresletet

Az import tekintetében 2024-ben 2,4 százalékos zsugorodást várunk. Ezzel szemben a következő két évben 5,9, illetve 4,2 százalékkal növekedhet az import. Összességében 2024-ben és 2025-ben is negatív nettó exportra számítanak, várakozásaik szerint a külkereskedelmi tevékenységük csak 2026-tól járulhat hozzá pozitívan a GDP bővüléséhez.

A Századvég 2024-re vonatkozó költségvetési előrejelzése szerint, a 4,5 százalékos GDP-arányos ESA-hiánycél is teljesülni fog. Már látható, hogy az utolsó hónapra a költségvetésnek kellő nagyságú mozgástere maradt a hiánycél elérésére. Az általunk prognosztizált 73,2 százalékos év végi államadósság szint elérése mögött az a feltételezés áll, hogy a kormányzat megfelelő mértékű intézkedést tesz a csökkenő adósságpálya biztosítása érdekében.

Kevés idős örülhet: nyugtalanító drágulást szenvednek el a kasszáknál

A karácsonyi költekezés az öregségi ellátásból nem egyszerű mutatvány, a csillogó fényektől lecsupaszított magyar valósághoz hozzátartozik, hogy az ünnepeknek ez a szomorúbb oldala is létezik. Mennyire kell összehúzni a nadrágszíjat a nyugdíjas infláció láttán?
Bővebben>>>