30 éve nem szűnő gond a Gellért-hegy lakóinak és környezetének az a terhelés, amit a turistabusz-forgalom okoz, hiszen innen nyílik a legszebb panoráma Budapestre. Ez a turisták első számú célpontja, méghozzá busszal, mert másmilyen lehetősége nincs. A Gellérthegyi Sikló Kft. számítása szerint a jármű működésének első 35 éves ciklusában mai árakon megközelítőleg 30 milliárd forint bevételről mondott le a Főváros, miközben nem kezeli a környékbéli lakók problémáit.
Most a Kúria 2024. december 5-én meghozott döntésével immáron második alkalommal helyezte hatályon kívül az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét és másodszor utasította azt új eljárás lefolytatására.
A Gellért-hegyi Sikló projekt tehát újra rendelkezik azzal a környezetvédelmi engedéllyel, amely az összes további engedély alapját képezi. A fővárosi vezetés azonban nem csak e környezetvédelmi, hanem a BKK résztulajdonában álló projektcég által megszerzett további öt engedélyt is sorban megtámadta, külön eljárások keretében.
A Citadella felújításának indulásával, 2020 júliusában egy a teljes Gellért-hegy megújítását célzó és ezzel közvetve a Siklót is támogató kormányrendelet született, amelynek kihirdetése után a jelenlegi fővárosi vezetés a színfalak mögött a projekt kivégzéséről döntött. A Főpolgármester pár nappal korábban még aláírta az építési engedély meghosszabbításához is szükséges Tulajdonosi Hozzájárulását.
A Gazdasági Bizottság eltérő véleménye és a képviselők aggályai, kérdései ellenére a Képviselőtestület támogatta a Főpolgármester javaslatát, így a Főváros mindenféle egyeztetés vagy felszólítás nélkül bejelentette elállási szándékát. Ezt az elállásközlést a fővárosi résztulajdonban álló projektcég keresettel támadta, és kérte a bíróságot, hogy mondja ki: az elállásközlés jogszerűtlen volt, vagyis a szerződés még mindig hatályos. Az első- és másodfokú ítéletek után a felülvizsgálati kérelmet a Kúria ez esetben is befogadta, ezt a másik tárgyalást 2025. januárjára tűzte ki.
A megújuló Citadella látogatói forgalma fogja kikényszeríteni az egyetlen megoldást a Gellért-hegy megközelítésének problémájára, a Siklót, mert nincs más ésszerű és felelős alternatív közösségi közlekedési eszköz.
A sikló egy „rejtett”, kötött pályán közlekedő lift, ahol a két kabin egymás ellensúlya, ezért energiát csak a felfelé utazó többletteher szállítására kell fordítani. Az elektromos kisbuszok keringtetése összehasonlíthatatlanul rosszabb megoldás. A sikló lokálisan nulla károsanyag-kibocsátással működik.