Az üzemanyag-vásárláson kívül rengeteget kell még költeni egy személygépkocsi fenntartására egy év alatt, például biztosításra, gumikra, szervizelésre, alkatrészekre és különböző karbantartásokra. A Totalcar felkérésére a Pulzus Kutató felmérte, mennyit fizet ki egy átlagmagyar évente az autójára.
Az autótulajdonosok 34 százaléka 100-250 ezer forintos kiadásról beszélt, ők vannak a legtöbben. Nagyon közel vannak hozzájuk a 100 ezer forint alatti összeget költők, akiknek az aránya 32 százalékot tesz ki. Jelentős, 24 százalékos a 250-500 ezer forintos autósok tábora is.
Kapcsolódó
Tehát az autósok 90 százaléka 500 ezer forint alatti összeget fordít az autó fenntartására. Emellett 5 százalékuk a fél- és egymillió közötti sávba sorolható, 1 százalékuk pedig 1 millió forintnál is többet költ
- számolt be a felmérés eredményeiről az autós szakportál.
Az is kiderült, hogy tízből négy nő fordít 100 ezernél alacsonyabb összeget a kocsijára, a férfiaknál tízből három. A nők majdnem 30 százaléka mondott 100-250 ezres összeget, míg a férfiaknál közel 40 százalékos az arány.
Látványos eredmények születtek a különböző korosztályoknál. Kimagasló az alacsony kiadással autózók aránya az idősek körében. Ugyanakkor
a fiatalok a 250-500 ezres sávban vannak komoly fölényben. Ráadásul csak közöttük vannak olyanok, akik 1 millió forint feletti autóköltségről beszéltek.
Érdekes, hogy a többiekhez képest jelentős az autójukra viszonylag sokat, 250-500 ezer forintot költők részedése a fővárosban és a községekben élők között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló