Amennyiben nem következik be szélsőséges időjárási jelenség, akkor az olívaolaj-válság véget érhet mind Görögországban, mind a szomszédos mediterrán országokban, például Spanyolországban, ahol az előrejelzések szerint 1 millió felett lesz a termés a tavalyi 700 ezer tonnáról – írta meg a Kathimerini.gr. Tavaly mintegy 150 000 tonnát szüreteltek, az idén várhatóan meghaladják a 200 000-et Görögországban. 

A nyár előtti történelmi csúcsról, 9,5 euró/literről, az extra szűz olívaolajokat most literenként 7 euróért árulják a termelők.  

Mivel több gyártó becslése szerint a következő időszakban akár 6 euró/liter áresés is lehet, kérdés, hogyan alakulnak a keresletet és kínálatot befolyásoló tényezők.

Az egyenlegbe beletartozik az is, hogy a magas árak miatt megváltoztak a lakossági felhasználói szokások világszerte, 40 százalékkal csökkent a fogyasztás.

A görög szakemberek szerint ez a tendencia nem fog egyik napról a másikra megfordulni. Annyi bizonyos, hogy az árak csökkentése, valamint a jó termésre vonatkozó becslések megváltoztatják a vevők és az eladók helyzetét, hiszen az előző két évben a vevők azt várták a termelőktől, hogy adják olcsóbban a terméküket, míg az eladók az árak további emelkedésére játszottak. 

Nemcsak a magyar esik hanyatt az olívaolaj árától, a spanyolok is őrjöngenek

Miután annyira drága lett az olívaolaj a világ legnagyobb olívaolaj-termelő országában, az emelkedő árak miatt a fogyasztók az olcsóbb lehetőségeket keresik. Ez pedig a napraforgó olaj >>>

Az idei betakarítás előtti két hónap kritikus Görögország déli részén.

Már most is látható kockázatot jelent a krétai és a peloponnészoszi szárazság, amely a teljes olívaolaj-termelés 50 százalékát teszi ki. A területen régebben 100 kg gyümölcsből 25 kg olajat nyertek ki, most már kevesebb az olaj, mert ahol korábban 20 naponta öntöztek, ott hetente kell, eközben a dolgozók napi bére elérte az 50-60 eurót. Ha ehhez jön még az árak esése, akkor Peloponnészosz déli részének termesztése a jövőben veszteséges lesz.