„Az előzetes számok minden eddiginél magasabb havi használtautó-piaci forgalmat mutatnak, az idei trend alapján pedig már csak az a kérdés, hogy az éves forgalom mennyivel múlja majd felül a két évvel ezelőtti rekordértéket” – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – „Becslésünk szerint ez az szám akár a 880 ezres szint fölé is kerülhet. A lakosság egyre nagyobb része pótolja a korábbi években elmaradt autóbeszerzéseit, amint jövedelmi helyzetének stabilizálódását tapasztalja. Emellett a látványos kamatesések felpörgették a hitelezett eladásokat is.”
A soha nem látott piaci aktivitást az év további részében erősítheti az euróárfolyam is, amely immár hetek óta jobbára a 400 forint feletti sávban tartózkodik.
Emiatt a korábban a használtautó-importban gondolkodó vásárlók egy részének érdeklődése is inkább a belföldi piac felé fordul.
A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az első kilenc hónapban.
Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei
- az Opel Astra,
- a Ford Focus,
- a Volkswagen Golf,
- és a Skoda Octavia.
A kisautók listáját magasan
- a Suzuki Swift vezeti,
- amelyet az Opel Corsa,
- a Volkswagen Polo
- és a Skoda Fabia követnek.
A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória
- a Volkswagen Passattal,
- a BMW 3-as szériával képviselteti magát,
- az Audi A4 a harmadik negyedévre már csak 11. helyet tudta elérni.
Miközben a használtautó-piacon 2024 első három negyedévében gazdát cserélő 686 600 személyautó mennyisége 11,6 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 615 300-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 82 100 darab volt, ami csupán 2,6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 80 000-es értéket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!