Különösen figyelemre méltó a Romániába és Bulgáriába hazaküldött fizetések növekedése. Míg ez az összeg 2014 második negyedévében 19 millió euró volt, addig 10 évvel később már 451 millió euróra emelkedett. Ez a növekedés egybeesik azzal a törvénymódosítással, amely lehetővé tette a románok és bolgárok számára, hogy 2014-től kezdődően munkavállalási engedély nélkül dolgozzanak Hollandiában.

A külföldre áramló bérek legnagyobb része – 2,109 milliárd euró – 2024 második negyedévében Belgiumba, Lengyelországba és Németországba került.

Lengyelországból érkező munkavállalók többnyire idénymunkások, míg a Belgiumból és Németországból érkező munkavállalók gyakrabban határon túli ingázók.

  • 2014 és 2024 között a lengyel vendégmunkásoknak fizetett összesített bér nőtt a legnagyobb mértékben, mintegy 58 százalékkal. Ez elsősorban a béremelésekhez kapcsolódik, mivel a Lengyelországból származó munkavállalók által betöltött munkahelyek száma 2015-ben magasabb volt, mint 2024-ben.
  • A Németországba és Belgiumba irányuló bérek kevésbé erőteljesen, 41, illetve 38 százalékkal emelkedtek, ami viszont a munkahelyek számának növekedésével függ össze, hiszen a Belgiumban és Németországban élő hollandiai munkavállalók számára 2015-ben kevesebb munka állt rendelkezésre, mint 2024-ben.

Bár Spanyolország, Olaszország és Portugália már jó ideje tagja az EU-nak, az elmúlt évtizedben mintegy négyszeresére nőttek az ezekbe az országokba irányuló bérek.

Spanyolországba 80 millió, Olaszországba 64 millió Portugáliába pedig 60 millió euró holland bér áramlott 2024 második negyedévében – derült ki a statisztikai hivatal adataiból.

Hollandiában 30 ezernél több magyar él, azt nem tudni pontosan, közülük mennyien erdélyi, vajdasági,felvidéki, burgenlandi magyar vagy éppen mennyi horvátországi/szlovéniai magyar. 2010 és 20221 között évente 1000-1400-an telepedtek le ott – írja a hollandhirek.nl.1990 körül 8-10 ezer magyar élhetett Hollandia területén, és ez a szám egészen nagyjából 2007-ig stabil maradt. A 2010 utáni hullámtól eltekintve a magyarok hollandiai bevándorlása 1956-ban volt jelentős. Akkor nagyjából 3300-3400 ötvenhatos magyar vándorolt az országba.