Európai uniós összevetésben Magyarország megint aranyérmes lett egy kifejezetten lehangoló rangsorban, méghozzá az ingatlanok árszintjével kapcsolatosan. 

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken publikált adatai szerint idehaza lőttek ki a legjobban a lakásárak az elmúlt másfél évtizedben – Észtországgal holtversenyben.

Magyarországon és Észtországban 2024 harmadik negyedévében átlagosan 230 százalékkal voltak magasabban az ingatlanárak, mint 2010-ben ugyanezen időszakban. 

Ez azt jelenti, hogy egy 14 évvel ezelőtt 30 millió forintba került lakás vételára mostanra körülbelül 99 milliós összegre rúg. Ami pedig 3,3-szeres emelkedést foglal magában.

Hét másik országban, név szerint 

  • Litvániában, 
  • Lettországban, 
  • Csehországban, 
  • Ausztriában, 
  • Portugáliában, 
  • Bulgáriában és 
  • Luxemburgban szintén több mint 100 százalékkal, duplájukra szöktek feljebb az árak.

Az ingatlanpiacot érintő drágulás mértéke Spanyolországban, Finnországban és Cipruson volt a legalacsonyabb.

Egyetlen mediterrán ország pedig még a lakásárak visszaesését is elérte, ez csak Olaszországnak sikerült. Igaz, Görögországról az unió nem közölt ilyen lakásáradatot.

Az albérletpiac állapota sem túl fényes

Az infláció a bérleti díjakat sem kímélte: az utóbbi bő 14 év alatt 108 százalékkal, vagyis több mint kétszeresükre ugrottak hazánkban. Ebben viszont csak a helyre szorultunk az EU-s listán. Ugyanakkor Észtországban már brutális, 216 százalékos árnövekedéssel szembesültek az albérletek piacán. 

Kiemelkedik még Litvánia 183, valamint Írország 109 százalékos adata az árak növekedését tekintve.

Mindössze egyetlen országban, Görögországban lettek olcsóbbak 2010-hez képest a bérlemények, ezek ott 16 százalékkal kerülnek kevesebbe.

A hazai ingatlanárak a tavalyi harmadik negyedévben az egy évvel korábbi szinthez mérten 13,4 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 0,7 százalékkal mozdultak felfelé. Ha éves szinten szemléljük, csak két másik országban, Bulgáriában 16,5, Lengyelországban pedig 14,4 százalékkal drágultak jobban a lakások 2024 júliusa és szeptembere között.

Mindeközben beszámoltunk arról, hogy rendkívüli mértékben megszaladt az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma, ez a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.

Nemhogy lakásra, még szobára sem tudnak hitelt felvenni a minimálbéresek

A minimálbérből és garantált bérminimumból élők nagyon nehéz helyzetben vannak, ha hitelt szeretnének igényelni önerő nélkül. Kiszámoltuk, mennyi kölcsönt tudunk felvenni a hatályos jogszabályok és egyes jövedelmi sávok alapján.