Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől – jelentette be Aleksandar Sapic. A polgármester ezzel a lépéssel szeretné népszerűsíteni a tömegközlekedést az 1,7 milliós fővárosban, ahol a személygépjárművek száma az utóbbi években jelentősen megnőtt, ami folyamatosan közlekedési dugókat okoz, és megnehezíti a parkolást.
Aleksandar Sapic közölte, hogy
ezzel a lépéssel Belgrád lesz az egyetlen olyan európai, félmillió lakosúnál nagyobb város, ahol teljesen ingyenes a tömegközlekedés.
Belgrádban tizenegy villamosvonal, nyolc trolibuszvonal, valamint mintegy kétszáz buszjárat létezik. Egy metróvonal kiépítését a szerb főváros vezetése már évek óta tervezi, ez azonban eddig nem valósult meg.
Eddig a tömegközlekedési eszközökön
- a 90 percig érvényes jegy 50 dinárba (175 forint) került,
- míg a napijegyért 120 (420 forint),
- a hetijegyért pedig 800 (2800 forint) dinárt kellett fizetni,
- a havi bérlet 2200 dinárba (7700 forint),
- az éves bérlet pedig 24 ezer dinárba (84 ezer forint) került.