A világjárvány alatt alaposan bezuhantak az eladások, de mit látunk most, amikor már viszonylag helyre álltak az emberek szokásai és valamennyire a kereskedelem is?
Ha már 2022-ben majdnem 60 milliárdos árbevételnél jártunk, mondhatnánk, hogy ez jó év volt, de figyelembe kell venni, hogy már drágábbak voltak a könyvek, mint a pandémia előtt. A 2023-as évet illetően még csak tapogatózunk, hiszen még nem jöttek meg a hivatalos számok, és az előzetes tájékozódás alapján úgy látjuk, hogy a könyvek ára stabilan 10-15 százalékkal drágább, ugyanis beépült az alapárba a papír, ami soha nem lesz már olcsóbb. Ennek ellenére – ha jelen gazdasági körülmények között lehet ilyet mondani – örömteli, hogy a KSH tavalyi éves inflációjával szemben, ha nem is sokkal, de alacsonyabban áll a könyvpiac árindexe. Azt viszont tudni kell, hogy a könyvek mindig körülbelül egy év csúszással érik el az inflációs árakat.
Ez az egész kultúrára igaz, nem?
De, elég ha csak a színház- vagy mozijegyeket nézzük, ott is drágulást láthatunk, kivéve az állami finanszírozású intézményeket. A színházakban viszont nagyobb drágulásnak lehetünk tanúi, mint a könyvpiacon.
Ha már 2022-ben 60 milliárdos volt az árbevétel, akkor mondhatjuk, hogy a könyvpiac köszöni szépen, jól van?
Nem ilyen egyszerű ez. Lehet, hogy a kiadók és a kereskedők árbevételben tudták tartani a szintet, de meg kell nézni majd, hogy ezt mennyivel kevesebb kiadott könyvből érték el. Ha az újonnan kiadott, tehát drágább könyvekből is jött a bevétel, akkor egészen más a haszonkulcs, mintha a a régi könyvek dominálnának, hiszen ott még olcsóbb árakról beszélünk. Ez egyébként egy újdonságra kiéhezett piac, az eladási sikerlisták élvonalában mindig az új könyvekből van a legtöbb. De hogy jól van-e a piac, az kétlem, ugyanis a gazdasági válság, a katások munkaerőpiacról való kivonása, a szinte kötelező bérnövelés és a rezsiemelkedés mellett nem nagyon tud senki növekedni. Bár nincsenek még számok, azért beszélek heti szinten a kiadókkal, és most azt látjuk, hogy enyhén emelkedő, körülbelül 10 százalékos árbevétel-növekedésről beszélhetünk, szintén 10 százalékkal kevesebb könyv eladásából. Igyekszem optimista lenni, de azért ez azt jelzi, hogy valami probléma van, hiszen visszaesést látunk.
Azt szokták mondani, hogy az igazi könyvszezon karácsonykor van. Milyen visszajelzések érkeztek a ünnepek előtti vásárlásokról?
A december sem volt olyan csillogó, mint szokott: kevesebb könyvet vettek, a finom elemzéseknél arra lyukadtunk ki, hogy inkább a darab/ráfordítás nőtt meg, ez ugye a drágulásnak köszönhető. Óvatosan, de kimondom, van ok aggodalomra a könyvszakmában. Az állam segíthetne, lehetne egy olyan vásárló, amely támogathatja a piacot és a kiadókat.
Úgy, ahogyan azt a Nemzeti Sport megmentése során tette?
Például. De egyelőre szinte jelentéktelen az állam támogatási potenciálja.
Pedig az olvasóknak sem jó ez a helyzet. Nem is olyan régen, ha bementünk egy könyvesboltba, egy kis akcióval kisegítve akár 3 könyvet is vehettünk 10 ezer forintból, szép lassan elérkeztünk viszont oda, hogy egy új könyv 6 ezer forintba kerül, tehát 1 könyvet hozunk haza 10 ezerből. Ön szerint reális, hogy ennyire elszálltak az árak?
Nézzük meg akkor az árképzés algoritmusát: a kereskedőknél bizományosi értékesítés zajlik, és fogyás után fizetik ki a kiadót. Leszedi belőle az árrését, ami 50-55 százalék, így most 45 százalék van a kiadónál. Ebből a könyv szerzője mondjuk a nettó bolti ár 10 százalékát megkapja jogdíjként, ha illusztrált, akkor vannak képjogok is, és az is visz el a bevételből. Most tartunk kb. mínusz 70 százaléknál. Ahhoz, hogy a kéziratból könyv legyen, kell egy kiadó, aki szerkeszti, tördeli, fordíttatja, nyomtatja a művet, és magát a kiadót is fent kell tartani. Nem látom, hogy ezek után mi marad a kiadónál, amennyiben nem tud jelentősebb példányszámot eladni. Tehát 1-2 ezer példánynál nincs rá remény, hogy egy forint is maradjon a kiadóknál. Nem tudok igazán optimista lenni most, hogy ezt végigvettük.
Arra gondol, hogy sok kiadó bedőlhet?
Az biztos, hogy most 2024-ben nagyon sokat átgondolják, hogy a tervek szerinti címszámot fel tudják-e vállalni. Elképzelhető, hogy a kiadók visszanyesik a címszámot, mert úgy látják, lehetséges, hogy nem kéne kiadni minden tervezett könyvet, orientálódni kell a sikerkönyvek felé, ennek pedig láthatóan a szépirodalom lehet a vesztese. A legigényesebb kiadók is átgondolják, hogy érdemes-e értékes könyveket legyártani. Itt is elmondom, hogy ebben a helyzetben is milyen jó lenne, ha az állam belépne vásárlóként, 1-2 ezer példány megvásárlásával támogatná a könyvtárakat, hiszen a könyvtárak most reneszánszukat élik. Rengeteg embernek nincs már pénze új könyveket vásárolni, helyette kiveszi a könyvtárból. Így a szépirodalom sem halna el, a kiadó is életben maradna, és az olvasó is hozzájuthatna az igényes tartalomhoz.
Azt tudjuk, hogy 2022-ben 2-3 millió példányt adtak el a legsikeresebb könyvekből külföldön. Összehasonlításképpen, itthon mi a hazai bestsellerek jellemző eladási száma?
Nyilván az angol nyelvű könyveket nem lehet összehasonlítani a hazaiakkal, hiszen egy angol nyelvű könyvnek az egész világ a piaca. Itthon a nagy kereskedők eladási lsikeristájából sejtheti az olvasó, hogy mik produkálnak jó számokat. Óriásit ment nemrégiben Frei Tamás új könyve, amelyből fél év alatt 100 ezret adtak el, és ez itthon egy döbbenetesen jó szám. Szintén hasított Orvos Tóth Nóémi könyve, de Nyári Krisztián, Visky András is szépen teljesített. Ezek ugye azért örömteli dolgok egy kiadónak, mert 2 ezer eladott példány alatt egy könyv gyakorlatilag nem termel hasznot, csak megtermeli a ráfordítási költséget.
Melyik műfaj van felfutóban, mi az, ami most éppen divatos és nagyon pörög az eladása?
A szórakoztató irodalom rendkívül népszerű, be is előzte a gyermek és ifjúsági könyveket. De például a Harry Potter még napjainkban is nagyon jó számokat hoz, hiszen újabb generációk találnak rá, ráadásul a régi rajongóknak is van valami újdonság mindig, például díszkötetetek, gyűjtői kiadás vagy élfestett példány. Nagyon jól futnak ezen felül a pszichológiai, önsegítő könyvek, de említhetném Steigervald Krisztián generációkról szóló művét is. A pszichológiai könyvek felfutása egyébként a világjárvány alatt kezdődött, amikor az emberek olyan mélyre jutottak, hogy a könyvekhez fordultak segítségért, s úgy tűnik, ez az attitűd meg is ragadt az olvasási szokásokban. De ha visszatérünk a műfajok népszerűségéhez, szomorúan állapítom meg, hogy az első 20-ban nincsen szépirodalom.
Mi a tendencia az e-book-okat illetően? Mert arra számítottunk annak idején, hogy más digitális eszközökkel egyetemben ezek is tarolni fognak a piacon, ehhez képest nem tudni, hogy robbantottak volna…
Az e-könyvek forgalmi árbevétele évek óta nem lépi túl a a teljes könyvforgalom 2 százalékát. Ehhez azért hozzátenném, hogy mi vagyunk a világon az egyetlen ország, ahol az e-könyvnek 27 százalékos áfája van, szemben a papírkönyvek 5 százalékával. Angliában például a papír is és a digitális könyvnek is nulla az áfája. Amióta van e-könyv, minden évben küzdünk az áfacsökkentésért, és most lett is volna lehetőség, hiszen volt uniós ajánlás azzal kapcsolatban, hogy egyes tételeknek csökkenteni kellene az áfáját, de ez nem történt meg.
Csökken az olvasási kedv vagy mennyiség az adók és az árak miatt?
Az olvasási és vásárlási szokásokat a covid idején néztük meg utoljára: remek olvasás-népszerűsítő programok vannak. Ugyanis az ifjúság olvas, csak mást és máshogy. Ha hozzájuthat a tabletjén, telefonján színvonalas tartalomhoz nem nagy pénzért, akkor fog olvasni, mert most is olvas, csak rövideket és gyorsan, mert ilyen az ő világuk most. Tehát a normális olvasás feltételeit kellene végre megteremteni, mert tartalomból most is sok van. Például régen volt a diákoknak könyvvásárlási kedvezmény. Lehet, ez most is nagyon célszerű lenne, mert a szellemi igény nagyon sok korosztály részéről megvan, csak nincs rá pénz. Vágynak a tartalomra, a jó történetekre az emberek, ez világosan látszik abból is, hogy mennyit ülünk a Netflix előtt. Tehát, ha lenne hozzáférhetőség és állami könyvtári segítség, akkor lehet, az olvasás is megnőne, mert a gyerekek és a felnőttek is igénylik a szellemi fejlődést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!