Az új üzemben a tervek szerint 124 ezer akkucella és -modul biztonsági tesztelését és megsemmisítését végzik évente. Az Átlátszó értesülései szerint azonban mégsem kötötték a gyár építését környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez a magyar hatóságok.
A falu körében jelenleg is problémákat okoz a lap szerint a nyár óta működő akkugyár folyamatos zajszennyezése.
Az európai validációs központ engedélyéhez készült előzetes vizsgálati dokumentum szerint az új létesítményben „cellák és modulok biztonsági és megbízhatósági bevizsgálását, minősítését tervezik”. Ebből kifolyólag nem az akkumulátorgyár része lesz, hanem egy önálló üzem, amit kiemelt beruházásnak minősített a kormány.
A tesztpéldányokat a tervek szerint azok bevizsgálása során leejtik, átszúrják, roncsolják, légnyomás-próbának és hősokknak vetik alá.
Bár már maga az akkugyár is mintegy 900 zajforrással rendelkezik, az azonos helyrajzi számra épülő üzem és a nyáron átadott gyár összeadott környezeti hatásait állítólag mégsem vizsgálták meg a hatóságok.
A lap állítása szerint katasztrófavédelmi engedélyezésről sincs szó, annak ellenére, hogy veszélyes cellákat és modulok terveznek tesztelni benne.
Mindez azért érdekes, mert az Iváncsán élők hónapok óta elviselhetetlennek tartják az akkumulátorgyár zaját, ami a lakóövezettől 6-700 méterre épült.
Molnár Tibor, a település független polgármestere is a hatóságokhoz fordult az ügyben, intézkedéseket sürgetve.
A poszt alapján az üzemeltető SK On Hungary Kft. ígéretet tett arra, hogy október 31-ig zajcsökkentő és hangszigetelő falakat szerel fel.
A már elkészült és a készülő üzem összeadódó zajhatásait ugyanakkor úgy tűnik, már problémásnak ítélte meg a hatóság: az előzetes adatokat vizsgáló Generisk Kft. ugyanis hiánypótlásként további adatokat kért a megfelelő zajvédelmi intézkedésekről.
A cég azonban egy dokumentumban tisztázta: a zajforrások átcsoportosításával és további zajvédő eszközök alkalmazásával határértéken belüli lesz a zaj.
Az eddigi tapasztalatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a cég nem teljesíti a környezetvédelmi hatóság feltételeit, emiatt a polgármester kifogást is nyújtott be.
A hatóság azonban állítólag a panaszok és az aggodalmak ellenére adott engedélyt az új üzem építésére. Mindezt azzal indokolták, hogy további zajvédelmi feltételeket írtak elő az SK On Hungary Kft. számára.
Kína kedvenceivé válhattunk: Európa e-autó nagyhatalma leszünk?
A felek egyelőre hárítanak a német sajtó friss értesüléséről, miszerint Magyarországot választotta a Tesla élvonalbeli pozíciójára törő kínai gigacég, a BYD, hogy felépítse első európai elektromos autó gyárát. A több ország által is vágyott beruházás jelentős gazdaságélénkítést eredményezhet hazánkban.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!