Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye törlési döntésében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség NAV-tartozásaira hivatkozik: az indoklás szerint a fenntartó így nem képes biztosítani a törvényben előírt működési feltételeket, a felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.
A határozat az egyház budapesti intézményeit érinti. Ezek a XVIII. kerületi Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium.
A kormányhivatal közlése szerint gondoskodnak a gyerekek elhelyezéséről, a 26 óvodai jogviszonyban álló gyerek érdekében a lakóhelye szerinti önkormányzatokkal veszi fel a kapcsolatot, a 156 tanköteles diák számára pedig kijelölték azokat az oktatási intézményeket, amelyeknek a szabad férőhelyek függvényében kötelező átvenniük őket. Azt a 89 diákot, aki már nem tanköteles, tájékoztatják az őket fogadni képes intézményekről.
Iványi Gábor a 444 portál megkeresésére azt mondta: a törlés hihetetlen mértékben felelőtlen, 200-250 gyermeket érint.
Azért is tartja aljasnak az eljárást, mert elmondása szerint az elmúlt hetekben is tárgyaltak a NAV-val és az Oktatási Hivatallal az adósságok ütemezéséről és a működési engedélyük meghosszabbításáról.
Az egyház Budapesten kívül is több óvodát, általános iskolát és középiskolát tartott fenn az ország hátrányos helyzetű térségeiben is, de miután a Belügyminisztérium és a NAV is több száz millió forintot vont le a köztartozások miatt a normatíváikból, egy időben már fizetést sem tudtak adni a dolgozóiknak. A MET több vidéki iskoláját inkább átadta az önkormányzatoknak, még Borsodban működik egy nagyobb iskolájuk, Abaújkéren 400 gyereket tanul náluk. Ott párhuzamosan zajlik egy másik eljárás: az Oktatási Hivatal visszavonta az iskola működési engedélyét, öt napot adott rá, hogy kiürítsék az épületet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!