A helyi fiatalok közömbösen viseltetnek a japán autógyártás iránt, a külföldiek pedig a Toyota, a Honda, a Nissan szakmunkásképzőiben vagy önálló iskolákban tanulnak. A koronavírus-járvány után, amelyben a szigetországot majdnem hermetikusan elzárták a külvilágtól, jelentősen nőtt a számuk. A tokiói munkaügyi minisztérium adatai szerint tavaly októberben 2 millió külföldi munkás dolgozott a szigetországban. Ez 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és ennek a létszámnak a negyede vietnámi. Utánuk a kínaiak és a Fülöp-szigetekről érkezők következtek, de sok a nepáli és bangladesi is.
A Toyota képzési központjában tanuló 400 diák negyede például külföldi, ami kétszer annyi, mint a pandémia előtt.
Az intézmény vezetője, a Nikkei Asia gazdasági hírügynökség szerint aggódik, hogy ha így nő a külföldiek száma, akkor nem lesznek, akik továbbvihetik a japán feldolgozóipari kultúrát – írta meg a Totalcar. Ennek pedig komoly gazdasági következményei is lehetnek.
A japán kormány „speciálisan képzett munkásoknak” járó tartózkodási engedéllyel ösztönzi a külföldiek foglalkoztatását az autószerelő iparban.
2022-ben minden öt autószerelési állásajánlatra egy jelentkező akadt. Összesen 331 ezer autószerelő szolgálta ki a 82 milliós japán autóállományt.
Eközben a japán fiatalok inkább továbbtanulnak és lenézik a „veszélyes és koszos” fizikai munkákat. A szakértők egy része szerint az autóipar iránti érdeklődést csökkenti az is, hogy a fiatal korosztályok tagjai messze nincsen úgy oda az autókért, mint elődeik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát