A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett:

  • a lucfenyőt 5 000-5 500 forint között;
  • az ezüstfenyőt 6-8 ezer;
  • míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti

méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.

A fenyőfát vásárlók körében évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nordmann fenyő: míg a 2022-es felmérésben 54 százaléknyian választották, idén már 62 százaléknyian részesítik előnyben ezt a fajtát.

A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

További fajtákat a vásárlók mindössze 2 százaléka keres az árusoknál. Az ebbe a körbe tartozó fenyőfajok közé a termelők elmondása szerint a feketefenyő mellé fokozatosan bekerül a kolorádófenyő is, amellyel részben a gombabetegség miatt visszaesett duglászfenyő-kínálatot igyekeznek kipótolni.

A realitásokat figyelembe véve idén jelentősen megnőtt a fenyőfára szánt összegek nagysága:

a vásárlók 72 százaléka idén már várhatóan 7 ezer forintnál nagyobb összeget fordít erre a célra, ezen belül 22 százaléknyian 15 ezer forintnál is nagyobb összeget terveznek elkölteni.

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók 85 százaléka ugyanis az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

Nem a műfenyővel leszünk környezetvédők

A lakosság több mint negyede fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Érdekesség, hogy – részben az előző évek kampányainak köszönhetően – a többség már nem a környezetvédelmet (23 százalék) jelöli meg a legfőbb indokként, hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék).

Valójában a műfenyő az, amely az előállítás, a szállítás és (jó esetben) a megsemmisítés miatt jelentősen terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk 

– hangsúlyozta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője, aki hozzátette: „a többség szerencsére továbbra is kitart a hagyományos karácsonyfa vásárlása mellett, amelynek termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a karácsonyi időszakot követően pedig a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják.”

A klímaváltozás a hazai fenyőtermesztés legnagyobb kihívása

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. Bár az idei aszályos nyár a fenyőfatermelés központját képező dél-zalai régióban a keleti országrészben tapasztalhatónál jóval kisebb károkat okozott, az éghajlat változása hosszabb távon komoly kihívást jelent az ültetvények számára.

A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk.

Fizetési előleget kérne a karácsony miatt? Ezt érdemes tudni

Adódhatnak olyan helyzetek, és ilyen lehet egy jelentős karácsonyi kiadás is, amikor hirtelen megoldást jelenthet a fizetési előleg kérése a cégünknél.

A részletekről ITT írtunk bővebben.