Még 6 éve van a magyar gazdaságnak, hogy elérje az EU célkitűzését, miszerint 55 százalékkal csökkentjük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Ebben az összes gazdasági szereplőnek részt kell vennie, a pénzintézetek pedig nagy szerepet játszanak a lakosság és a vállalkozások fenntarthatósági átállásának segítésében – írja közleményében a K&H.
A bank 2023-as fenntarthatósági jelentéséből kiderül, hogy a pénzintézet a megújuló energiatermelésre fókuszáló hitelezési politikájával, befektetési és lakossági zöld termékeivel, valamint egyedi kalkulátoraival segíti egy fenntarthatóbb gazdaság létrehozását, innovatív szolgáltatásaiknak köszönhetően pedig szinte minden elintézhető már néhány gombnyomással.
A Carbon Disclosure Project 2024. márciusi jelentése alapján az európai vállalatok mindössze 20 százaléka tesz lépéseket az irányban, hogy termékeik, beszállítóik és üzleti stratégiájuk is fenntartható legyen.
„Már csak 6 évünk van arra, hogy elérjük az Unió által kitűzött célt az ÜHG kibocsátás csökkentésében – ebben pedig minden gazdasági szereplőnek részt kell vennie, hiszen csak közös erővel teremthetünk fenntartható, az éghajlatváltozással szemben ellenállóbb gazdasági környezetet” – mondta el Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója.
A közlemény szerint a K&H ügyfelei is nyitottak a fenntartható megoldásokra:
- a K&H energetikai kalkulátorával 3000 ember mérte fel ingatlanát, és kapott útmutatást az optimális felújításhoz,
- a fenntarthatóbb otthonok kialakításához a pénzintézet eddig összesen 4,5 milliárd forint értékben folyósított zöld lakáshitelt,
- a K&H összes, különböző keretrendszerek által zöldnek minősített folyósított hitelállománya 200 milliárd forintot tesz ki,
- az ügyfelek 2023 év végéig több mint 500 milliárd forint értékben fektettek be felelős alapokba,
- 2023-ban a K&H zöld autólízing az új személyautó lízing kötések 22 százalékát tette ki,
- tavaly több mint 70 milliárd forint értékben kötöttek új vállalati zöldhitel szerződést,
- 2023-ban 33 gazda vett részt a K&H zöld vetőmag programban, akik mezőgazdasági hitelfelvételkor 25 kg-os vetőmagcsomagot kaptak, amely a talaj védelmén felül a biodiverzitás fenntartását is segíti,
- az agrár ügyfelek karbonlábnyomukat is kiszámolhatják a K&H agrár CO2 kalkulátorral.
A bank környezetvédelmi társadalmi felelősségvállalási programjai is folytatódtak tavaly: a K&H hűsítő ligetek és a 2023 év végén indult K&H állatbarát ligetek program révén 130 iskola és óvoda udvarán zöld parkok jönnek létre, ahol a fiatalok a növények jótékony hatásai mellett az állatok életmódját is testközelből megismerhetik. Ezen túl a K&H 2023-ban együttműködést kötött a WWF Magyarországgal a természetes élőhelyek rehabilitációjának és biodiverzitásának támogatására is.
Kijött a jelentés: katasztrofálisan áll Magyarország ezekben a mutatókban
Az MNB versenyképességi jelentése szerint számos mutatóban pocsékul áll Magyarország a zöld gazdaságot illetően.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!