Kihez utazik Orbán Viktor december elején?

Az argentinok vasárnap – az előzetes várakozásokra rácáfolva – meggyőző többséggel választották meg elnökké Javier Mileit, megbuktatva ezzel Sergio Massa gazdasági minisztert, a hatalmon lévő peronista párt elnökjelöltjét, akit posztjánál fogva személyes felelősség is terhel azért a válságért, amit most él át az ország: az infláció már a 150 százalékot ostromolja, a lakosság 40 százaléka pedig szegénységben él.

Falrengető javaslatok

A csak rövid politikusi pályafutással és még kevés tapasztalattal rendelkező Milei választási programja, szakpolitikai javaslatai éppoly drasztikusak, mint amennyire meghökkentők:

fizetőeszközként az amerikai dollár bevezetése a peso helyett; a jegybank megszüntetése; a közkiadások és a támogatások durva lefaragása, számos nagy állami cég magánosítása; a Brazíliához és Kínához – Argentína legjelentősebb kereskedelmi partnereihez –, valamint Oroszországhoz fűződő államközi kapcsolatok lehűtése.

Ezekhez hasonlatos választási üzenetek persze már korábban is előfordultak: az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazásától kezdve az 1986-os születésű chilei diákaktivistának, Gabriel Boric-nak minden idők legfiatalabb elnökévé történő megválasztásáig. Ezúttal több, mint 100 neves közgazdász, köztük Thomas Piketty és Jayati Ghosh nyílt levélben fordult az argentin választókhoz, óva intve őket Milei megválasztásától. Levelükben hangsúlyozták, hogy tekintettel Argentína gyakori pénzügyi válságaira és a magas infláció ismétlődő rohamaira megértik ugyan a választóknak a gazdasági stabilitás iránti hő vágyát, ám szerintük Milei választási ígéretei csak további gazdasági rombolást és a társadalmi válság éleződését eredményeznék.

A választók azonban ezúttal is fittyet hánytak a súlyos következményekre való figyelmeztetéseknek. Reményüket inkább egy még újoncnak számító politikusba, egy radikális libertáriusba vetették, akinek az ország gazdasági problémáira javasolt kúrájának valamennyi elemét eddig még sehol sem próbáltak ki, és amelyek közül több is megvalósíthatatlannak bizonyulhat. Ám az argentinok többsége számára az eddigi politikai elit, a peronista Igazságosság pártja, de még az ellenzéki Radikális Polgári Unió is már oly sokszor okozott csalódást, hogy elillant a bizalom a jelöltjeik iránt. Argentínában főleg a fiatalok nemzedéke akart gyökeres változást, mert nem várt azoktól a bevett politikusoktól megoldást a problémákra, akik immár 40 éve irányították az országot.

Azok a proféciák, miszerint Mileinek a gazdasági rendszer átalakítására tett ígéretei káoszhoz vezetnek, nem igazolódtak be. Az új elnöknek egyelőre sikerült megnyugtatnia a piaci szereplőket, a betétesek nem rohamozták meg a bankokat, a tőzsdéken pedig brutális emelkedés következett be a hétfői szünnapot követő keddi kereskedésben, a kötvények árfolyama emelkedett. Mindez arra utal, hogy a lakosság és a piaci szereplők többsége bízik abban, hogy Milei által beígért sokkterápia sikeres lesz.

Az önálló pénzpolitika feladásának veszélyei

Érdemes közelebbről szemügyre venni az újonnan megválasztott argentin elnök programjának néhány olyan elemét, aminek nemzetközi politikai és vagy gazdasági kihatása is lehet. Javier Mileinek az a terve, hogy a nemzeti fizetési eszközt, a pesót felváltsa az amerikai dollárral, jóval kevésbé őrült, mint amilyennek elsőre tűnhet. Jelenleg már három latin-amerikai ország – Panama, Ecuador és El Salvador – használja a dollárt törvényes fizetőeszközként. (Ehhez hasonló Európában is előfordul: Montenegróban és Koszovóban az euró a nemzeti valuta, anélkül, hogy ezek az országok az eurózóna tagjai lennének.) Ezt

a lépést nevezi a szakzsargon dollarizációnak, amit a feltörekvő országok általában akkor lépnek meg, amikor országuk vágtató inflációba sodródott.

Mivel dollarizáció esetén nincs jegybank, ami pénzt tudna teremteni, ezért az árak emelkedését gerjesztő inflációs várakozások okafogyottá válnak. Persze a dollarizációnak van kellemetlen mellékhatása is: ha a dollár (euró, stb.) árfolyama erősödik a világ más valutáihoz képest, akkor dollárosított ország exportja drágul; ha pedig a dollár kamatlába emelkedik, akkor az minden hitelre vonatkozik, még akkor is, ha az adott gazdaságnak történetesen alacsonyabb kamatokra lenne szüksége. A kormány és (a megszűntetett) jegybank ilyenkor aligha tud ellenintézkedéseket hozni, ez pedig óhatatlanul a növekedés lassulásához vezet.

Az amerikai dollár egyébként volt már egykor de facto fizetőeszköz Argentínában. 1991-ben Carlos Menem akkori elnök ugyanis 1:1-es árfolyamon rögzítette a pesót az amerikai dollárhoz az úgynevezett konvertibilitási terv keretében. Minden forgalomba került pesót a jegybank devizatartalékában egy amerikai dollár fedezett. Ez az intézkedés a hiperinfláció leküzdését is szolgálta, és néhány évig meglehetősen sikeresnek bizonyult. Ám 2001-es és 2002-es pénzügyi válság során a rögzített árfolyam összeomlott, ami aztán olyan katasztrofális következményekkel járt az ország számára, amelyektől az argentinok a mai napig szenvednek. Az igazi nagy kérdés az, hogy a konverzió milyen árfolyamon történik majd: a pillanatnyi hivatalos 346 pesos árfolyam helyett inkább a fekete piacon a választások után kialakult 1045 peso/dollár feketepiaci árfolyam tűnik valószínűnek.

A dollarizáció egy további problémája a készpénzellátás biztosítása lesz. Amikor Ecuador 2000-ben áttért a dollárra, a jegybank és a pénzügyminisztérium tisztviselői New Yorkba utaztak, megtöltötték bőröndjeiket dollárbankjegyekkel, amelyeket az ország ottani bankszámláiról emeltek le, majd visszarepültek Quitóba. Csakhogy Argentína lakossága 2,6-szorosa, területe pedig tízszerese-Ecuadorénak, vagyis a készpénzes fizetési forgalomnak nagyon sok bankjegyre volna szüksége, viszont Argentína bankszámláin jelenleg kevés dollár van, hitelt pedig az ország a súlyos adóssága miatt nem tud felvenni.

Már nem kívánt kínai befolyás?

A szorult pénzügyi helyzet miatt a rövidesen távozó Alberto Fernandez elnök kormánya úgy határozott, hogy csatlakozva Brazíliához ez év elejétől amerikai dollár helyett jüannal fog fizetni a kínai importért. Ezáltal az ország megcsappant dollártartalékait kívánták megkímélni, ami a súlyos szárazság miatt sürgetővé vált, mert a fő devizabevételt jelentő mezőgazdasági kivitel jócskán visszaesett. Kína és Argentína áprilisban swap-megállapodást kötöttek, s így Argentína májusban már 1 milliárd jüannak megfelelő összeget tudott felhasználni a kínai importjának kifizetésére. Ezt a swap-vonalat jelentősen megnövelték a következő három évre az elnökjelöltként most megbukott Massa gazdasági miniszter júniusi pekingi látogatása során.

Az új irányú befolyás egy másik, ám Kínától nem független irtánya, hogy a Braziliát, Oroszországot, Indiát és Kínát, mint főbb feltörekvő piacokat tömörítő úgynevezett BRICS-csoport országainak vezetői augusztus végi johannesburgi csúcstalálkozóján Argentínát öt másik országgal együtt hivatalos meghívást kapott a csatlakozásra. Míg ezt a nemsokára leköszönő Alberto Fernandez elnök nagy sikerként üdvözölte, addig az polgári ellenzék konzervatív elnökjelöltje, Patricia Bullrich és Javier Milei egyaránt kijelentette, hogy győzelme esetén nem léptetné be országát a BRICS-csoportba. Diana Mondino, a külügyminiszteri poszt várományosa máris kijelentette, hogy országa egyelőre nem szándékozik a BRICS-csoporthoz csatlakozni.

Milei egyébként már a választási kampánya során bírálta Kínát, Brazíliát és Oroszországot is mondván, hogy nem kíván szorosan együttműködni a „kommunistákkal”, ehelyett inkább az Egyesült Államokkal törekszik szorosabb kapcsolatra.

A kampánya során Milei azzal is fenyegetőzött, hogy kilép a Dél-amerikai Közös Piacból, a Mercosurból, amely Brazíliát, Uruguayt és Paraguayt és Argentínát tömöríti, mondván, hogy az nem igazán szolgálja a tagok érdekeit. Milei győzelme ezért megnehezíti az EU-val évek óta folyó kereskedelmi tárgyalások sikeres lezárását is. Milei december 10-ei hivatalba lépése előtt a Mercosur vezetőinek december 7-i magas szintű csúcstalálkozója lehet az utolsó lehetőség a megállapodás gyors tető alá hozására. Milei győzelme tehát bizonyosan átrendezi Argentína eddigi politikai és gazdasági kapcsolatait, sőt hatással lehet a világ gabona-, lítium- és szénhidrogén-kereskedelmére is, hiszen az ország mindhárom terméknek jelentős exportőre.

Gazdasági bajok

Ugyanakkor hatalmasok a Milei előtt tornyosuló kihívások is. Meg kell birkóznia az államháztartás és a jegybank üres kasszái miatti pénzszűkével, a Nemzetközi Valutaalappal kötött 44 milliárd dolláros megállapodásban vállalt nyomasztó kötelezettségek teljesítésével, a 150%-hoz közelítő inflációval, valamint a devizagazdálkodás kényszerűen hatalmas szabálytömegével.

„A dekadencia modellje véget ért, nincs visszaút” – mondta Milei a választást követően tartott dacos hangvételű beszédében, melyben elismerte az előtte álló kihívásokat is.

– jelentette ki. Ugyanakkor köszönetet mondott a mellé állt polgári politikusoknak: Mauricio Macri volt elnöknek és Patricia Bullrichnak, az első fordulóban sikertelen ellenfelének, akik arra buzdították híveiket, hogy a második fordulóban szavazzanak rá.

A megválasztott elnök legsürgetőbb feladata most az, hogy felállítsa kabinetjét és szövetségeket kössön. Ugyanis még konzervatív tábor támogatásával sincs a képviselőházban és a szenátusban többsége. Márpedig mielőbb keresztül kell vernie a meghirdetett reformjait ahhoz, hogy esélye legyen azok végrehajtására a hivatali ideje alatt. Ám a kolerikus Mileinek nem lesz könnyű szilárd politikai bázist maga köré építeni: hiszen életében eddig soha nem dolgozott csapatban, az állami bürokráciában vagy valamilyen politikai apparátusban.

Az argentin választás üzenete

Az új elnök hivatalba lépése és a beiktatáson részt vevő magyar miniszterelnök gesztusa aligha fog váratlan fordulatot hozni a magyar-argentín kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainkban; bár az évente 200 millió dollár körüli forgalom feltehetően bővülni fog.

Érdemes ugyanakkor felfigyelni az Argentínában most tapasztalt, akár a jelentősnek tűnő kockázatokat is figyelmen kívül hagyó választói magatartásra. Mert ha az argentin elnökválasztás kimenetele valamiben komoly tanulsággal szolgálhat a számunkra, akkor az legfőképpen az, hogy egyes választások bizony nagy meglepetésekkel is szolgálhatnak. S miért időszerű most erre odafigyelni? Azért, mert a jövő esztendőben lesz évtizedünk talán legzsúfoltabb választási naptára. A választások sora a januári tajvani elnökválasztással kezdődik, majd azt követően Indonéziában, Oroszországban, Indiában, az Európai Unióban és Ukrajnában lesznek parlamenti vagy államfő választások. A választások sorozata novemberben zárul az Egyesült Államok elnökének a megválasztásával. A közelgő választásokra borúsnak ígérkező geopolitikai és gazdasági kilátások közepette kerül sor, ami a szavazók hangulatának akár váratlan és nagy kilengését is okozhatja. A felsorolt választások kimenetelének pedig nem pusztán belpolitikai jelentősége lesz, hanem komoly kihatása lesz a külpolitikára és a nemzetközi gazdaságra is. Ebből pedig az következik, hogy olyan váratlan eredményeket is be kell tudni majd árazni, amelyek bekövetkezése most még meglehetősen valószínűtlennek tűnik.

A cikk szerzője Terták Elemér, az Európai Bizottság belpiaci főigazgatóságának pénzügyi intézményekért felelős korábbi  igazgatója