A gyakorlatokat válasznak tekintik William Lai tajvani elnök múlt heti beszédére, amelyben megfogadta, hogy ellenáll a pekingi annektálásnak - számolt be a fejleményekről a BBC.
A kínai hadsereg keleti hadszínterének parancsnoksága szerint a Joint Sword-2024B elnevezésű gyakorlat a Tajvani-szorosban és a szigettől északra, délre és keletre fekvő területeken zajlik majd.
A parancsnokság által közzétett térképen kilenc Tajvan körüli területet mutattak be, ahol a gyakorlatokat tartják: kettőt a sziget keleti partján, hármat a nyugati parton, egyet északon, hármat pedig a kínai partok melletti, Tajvan által ellenőrzött szigetek körül.
„A kínai hajók és repülőgépek különböző irányokból, közvetlen közelségben közelítik meg Tajvant, összpontosítva a tengeri és légi harckészültségi járőrözésre, a kulcsfontosságú kikötők és területek blokádjára, tengeri és szárazföldi célpontok megtámadására és az általános erőfölény együttes megszerzésére”
– közölte a parancsnokság.
„A gyakorlat egyben szigorú figyelmeztetésként is szolgál a tajvani erők szeparatista cselekedeteire. Ez egy legitim és szükséges művelet az állami szuverenitás és a nemzeti egység védelmére” – tették hozzá.
A tajvani védelmi minisztérium határozottan elítélte Kína „irracionális és provokatív magatartását”, hozzátéve, hogy kész megvédeni magát.
A tajvani közlekedési minisztérium mindehhez hozzátette, hogy a partoknál tartott katonai gyakorlatok ellenére a légi és kikötői forgalom normális maradt.
A legfrissebb hírek szerint a tajvani védelmi minisztérium hétfő hajnalban bejelentette, hogy a kínai hadsereg számos egysége átlépte a Tajvani-szoroson lévő középvonalat, azaz behatolt a tajvani védelmi zónákba, Ezért készenlétbe helyezték a szigetország hadseregét.
Korábban a minisztérium azt mondta, hogy a tajvani hadsereg figyelemmel kíséri a kínai fenyegetéseket, de elkerüli az eszkalációt vagy a közvetlen összecsapásokat.
Időközben Tajvan szövetségese, az Egyesült Államok is jelezte, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket. A Biden-adminisztráció adminisztráció szerint Lai rutinszerű beszéde után semmi sem indokolja a gyakorlatokat, és Kínának kerülnie kell a további lépéseket, amelyek veszélyeztethetik a békét és a stabilitást a régióban.
Kína Tajvant szakadár tartománynak tekinti, a sziget azonban különállónak tartja magát, saját kormánnyal és katonasággal rendelkezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!