Szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG Nyrt. és a Huawei Technologies Hungary. A dokumentumot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelenlétében Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója, valamint Gao Weijie, a Huawei Technologies Magyarországért és a Nyugat-Balkánért felelős vezérigazgatója írta alá.
A megállapodás célja, hogy a 4iG meglévő felhőszolgáltatása mellett egy új közös felhőszolgáltatási platformot alakítsanak ki a hazai cégek, valamint a régióba települt kínai és távol-keleti nagyvállalatok számára.
A társaságok vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a jövőben mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások kutatására, fejlesztésére és alkalmazására közös innovációs központokat hozzanak létre. Kiemelték: az előzetes megállapodás összhangban van és támogatja Magyarország nemzeti digitalizációs törekvéseivel.
A két cég kapcsolata a Vodafone Magyarország akvizícióját követően vált sorosabbá, hiszen a Vodafone Csoport mobilhálózati megoldásai részben szintén Huawei technológiáin alapulnak.
- A Huawei mint az ICT infrastruktúra és intelligens eszközök vezetó globális szállítója által nyújtott hibrid és multifelhő képességek, biztonsági megoldások, valamint innovatív technológiák egyedülálló alapot biztosítanak a tervezett együttműködéshez.
- Emellett a 4iG Csoport publikus-, hibrid- és multicloud környezetekben szerzett tapasztalatai, a régióban páratlan adatközponti infrastruktúrája és a magasan képzett szakemberei ideális partnerré teszik a vállalatcsoportot a Huawei számára.
Nem véletlen az esemény időzítése, hiszen Hszi Csin-ping a napokban érkezett Magyarországra
– mondta a sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Szerinte külön öröm, hogy a megállapodás aláírására akkor kerülhet sor, amikor húsz év után újra hazánkba látogatott a kínai elnök és a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 75 éves évfordulóját ünnepeljük.
Kiemelte: Kína és Magyarország kapcsolata mindig erős volt, és ez így is fog maradni a jövőben. A kínai vezető látogatása során „gyümölcsöző tárgyalásokat” folytattak Orbán Viktor miniszterelnök társaságában. Az érintett témák a következők voltak:
- vasútfejlesztés,
- elektromobilitás,
- mezőgazdaság,
- atomenergia,
- és telekommunikáció.
Magyarország a legjobbakkal akar együtt dolgozni, legyen az nyugati vagy keleti szereplő. Az innováció jelenti ma a fejlődés lehetőségét – húzta alá a tárcavezető.
Nagy Márton elmondta, a megállapodáshoz kapcsolódó fejlesztések összértéke meghaladja az 5 milliárd eurót, de a teljes költség akár a 10 milliárdot is elérheti. Többek között megegyezésre jutottak a várost a repülőtérrel közvetlenül összekötő gyorsvasútról, az elektromobilitás elősegítő töltőállomásokat telepítő programról, illetve két Szerbiával közös programról: a röszkei határátkelő logisztikai fejlesztéséről és az algyői olajvezeték összekötéséről Szerbiával. A finanszírozás BRI-hitelekkel és saját tőkével történik.
Kiegyensúlyozott működés
Gao Weijie, Huawei Technologies Magyarországért s a Nyugat-Balkánert felelős vezérigazgatója az
aláírás apropóján megköszönte, hogy Magyarország folyamatosan kiegyensúlyozott és objektív üzleti
környezetet biztosít a vállalatnak. Elmondta: a vállalat stratégiai befektetései és előremutató kezdeményezései révén a 4iG vezetó digitalizációs szolgáltatóvá vált a régióban számos területen, igy a távközlésben, informatikai infrastruktúra fejlesztésben.
Fekete Péter, a 4iG vállaltcsoport vezérigazgatója szerint a Huawei által biztosított technológiák javítják majd a vállalatok versenyképességet és üzleti hatékonyságát.
Az új technológia működése teljesen biztonságos lesz, a tervek szerint ugyanis a felhő alapú adatközpont szeperált környezetben fog működni, azaz az ügyfelek egy dedikált és izolált infrastruktúrát vehetnek majd igénybe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!