Az elmúlt évtized munkáját folytatva tovább erősítjük Magyarország pénzügyi központi szerepét a kelet-közép-európai térségben – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lin Jingzhent, a Bank of China alelnökét.
A pénzügyminiszter kiemelte: a keleti nyitás politikájának köszönhető, hogy hazánk ma már hídfőállás Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében,
Kapcsolódó
Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja Kelet-Közép-Európában.
Varga Mihály hangsúlyozta: egyre több kínai vállalat dönt úgy, hogy Magyarországon fektet be és itt hozza létre regionális központját, 2023-ban ismét Kínából érkezett a legtöbb külföldi befektetés hazánkba. Ezek közül is kiemelkedik
- a CATL 3000 milliárd forintos,
- a Huayou Cobalt 520 milliárd forintos,
- az EVE Power 400 milliárd forintos
- és a BYD több milliárd eurós szegedi beruházása.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy mára Kína Magyarország 9. legfontosabb kereskedelmi partnere a tavalyi adatok szerint, a kétoldalú kereskedelmi áruforgalmának értéke meghaladta 12 milliárd dollárt, ezzel a legfontosabb Európán kívüli partnere hazánknak.
Az elmúlt években több kínai bank is Magyarországot választotta működése helyszínéül, ez is mutatja, hogy a kínai pénzintézetek bíznak a magyar gazdaságban
– mondta el Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy 2021-ben a világon elsőként sikeres Zöld Panda kötvénykibocsátást hajtottunk végre a kínai piacon, és egymilliárd renminbi, azaz mintegy 50 milliárd forint értékű zöld államkötvényt bocsátottunk ki, amelyben a Bank of China főszervezőként működött közre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!