Ismét a negatív tartományban van az import és az export volumenváltozása az előző évhez képest, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szerint a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 443 millió eurót tett ki, az egyenleg 238 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az viszont jó hír, hogy júliushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,5 százalékkal nőtt, az importé 0,1 százalékkal mérséklődött.
Mivel a magyar gazdaság exportképességének javítása a kormányzat számára elsődleges szemponttá vált, legalábbis erre utal az új gazdasági akcióterv is, megnéztük, hogy néz ki hazánk export tevékenysége.
Kapcsolódó
Az biztos, hogy 2024 augusztusában a kivitel értéke 10,7 milliárd euró (4242 milliárd forint), a behozatalé 10,3 milliárd euró (4067 milliárd forint) volt. A termék-külkereskedelmi egyenleg 238 millió euróval romlott, a KSH szerint az egyenleg 228 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben közöltnél. Még fontos, hogy a cserearány 0,8 százalékkal romlott, a forint árfolyama pedig az euróhoz mérten 2,5, a dollárral szemben 1,6 százalékkal gyengült.
Január és augusztus között a külkereskedelmi termékforgalom behozatali értéke 34210,2 milliárd forint volt, míg a kivitel 37488,8 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy idén eddig 3278,5 milliárd forint a többlet. Azonban mindkét esetben csökkenésről számolhatunk be, a behozatal a tavalyi 94,4 százaléka, a kivitel pedig az előző év hasonló időszakához viszonyítva 98,1 százalékos szinten áll.
Érdekesebb a kép, ha megvizsgáljuk, mely országokkal működik egyenragú üzleti viszony, vagy épp hazánk szempontjából pozitív egyenlegű külkereskedelem.
Európából (ebben az esetben nem az Európai Unióról van szó) származik a teljes importunk 80 százaléka (27519,1 milliárd forint), míg az exportunk 88 százaléka (33009,6 milliárd forint) is Európát célozza meg.
A legjelentősebb külkereskedelmi partner Németország, ahonnan
idén eddig 7918,8 milliárd forint értében érkezett áru, míg 9494 ezer milliárd forint értékben exportáltunk. A németekkel szembeni egyenleg ennek megfelelően pozitív: 1575,2 milliárd forint.
Egyébként a németországi exportunk 7, az importunk 1,9 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest.
Ennek partnerségnek a szöges ellentéte Kína. Idén
az ázsiai nagyhatalom 2278,7 milliárd forint értékben hozott be terméket hazánkba, ezzel Németország mögött a második a vonatkozó listán,
ugyanakkor a saját piacait elzárja; mindössze 479 milliárd forint érékben exportáltunk (csak hogy lássuk: Bulgáriába például 452 milliárd forintért értékesítettünk ennyi idő alatt).
Így Kínával szemben a legrosszabb a mérlegünk, mínusz 1799,7 milliárdon áll a mutató.
Jellemző, hogy a második legrosszabb mérleg Dél-Koreával szemben áll fent, mínusz 1267,9 milliárd forinttal (behozatal: 1392 milliárd, kivétel: 124 milliárd).
Egész Ázsiával szemben mínuszban vagyunk (import: 5716,7 milliárd, export: 1746,1 milliárd), a külkereskedelmi termékforgalom forintértéke -3970,5 milliárd forint.
Az már csak a hab a tortán, hogy Oroszországgal szemben a harmadik legrosszabb az eredményünk. Az Ukrajnát megtámadó országból még mindig nagyobb értékben érkezik áru (1213,8 milliárd forint), mint mondjuk Franciaországból (1095,9 milliárd forint), csak amíg a franciákhoz eljut 1579,2 milliárd értékű magyar termék, addig az oroszokhoz mindössze 241,2 milliárd forintért, mínusz 972,6 milliárdos mérleget eredményezve.
Egyre inkább pang az üzlet
Összességében az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 9,4, az onnan érkező behozatalé 4,3 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 520 millió euróval romlott, 766 millió eurós többlet keletkezett. Az export 74, az import 70 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 6,8 százalékkal nőtt, a behozatalé 4,8 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 282 millió euróval javult, 323 millió eurós passzívumot mutatott. A kivitel értéke 95,9 milliárd euró (37,5 ezer milliárd forint), a behozatalé 87,5 milliárd euró (34,2 ezer milliárd forint) volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!