Üzleteinkben az idén eddig 3-4 százalékkal kevesebb mennyiségű árut adtunk el, mint tavaly – hangsúlyozta Gulyás Árpád, a Csurgó-Coop vezérigazgatója a sonline.hu-nak. Mint mondta, az alapvető élelmiszereknél is visszaesést tapasztaltak, vannak vevők, akik nem mindennap, hanem két-három naponta vásárolnak kenyeret, felvágottat vagy tejterméket és szinte mindenki az akciókat várja.
Ha egyes cikkek ára csökken, akkor rögtön arra térnek át a vásárlók, így az olcsóbb parizert, sajtot vagy épp tejet keresik. Így volt ez akkor is, amikor a 2,8 százalékos tej olcsóbbá vált, mint az 1,5-ös.
A gyümölcs és zöldség esetében is azt tapasztaljuk, hogy az árengedménnyel kínált portékát viszik elsősorban – tette hozzá.
A dél-somogyi kereskedelmi társaságnak 2022-ben mintegy 230 millió forint bevétele volt, az idén 253 millió forintot várnak. Jelenleg kilenc üzletet tartanak fenn, 13 dolgozót alkalmaznak, 2015 előtt még 26 boltot üzemeltettek, ezeket azóta bérleti formában hasznosítják, s egy nagykereskedelmi társasággal állnak kapcsolatban. Gulyás Árpád azt mondta: nem számít arra, hogy a közelgő ünnepi időszak érdemben növelné hálózatuk bevételét.
A szezonális termékek forgalmazását ugyanis már októberben elindították a multik, s a helyi és környező településeken élő családok közül akik tehették, már apránként elkezdték beszerezni az ajándékot a diszkontokban, áruházakban.
A fizetőképes kereslet csökkenése miatt 2023-ban jelentősen, nagyjából 25 százalékkal csökkent a belföldi forgalmunk – mondta Juhász Pál, a hetesi Kapos Ternero Kft. ügyvezetője. Hozzátette:
már a karácsonyi időszakra készülnek, akcióznak, s rendszeresen útnak indítanak árut külföldre is.
Ausztria, Németország, Csehország és Szlovákián kívül a szlovén piacot is ellátják, s a legfrissebb igények alapján úgy tűnik, hogy decemberben jóval több bárányhúst – gerinc, comb, lapocka, csülök – adhatnak el Svájcban.
Infláció: messze nem ez lehet a vége
Épp hogy 10 százalék alá esett az éves szintű infláció, ami nemrég még 20 százalék volt. A folyamatok alapján nem zárható ki, hogy a folytatás is hasonló lesz. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!