Péntekig véleményezhető az e célra kialakított partnerségi fórumban a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. A GINOP Plusz-1.4.3-24 kódszámú felhívás tervezete március 12-én került társadalmi egyeztetésre. Bár visszatérítendő támogatásról beszélünk, fontos pályázatról van szó, hiszen az utóbbi időszak komoly finanszírozási kihívás elé állította a versenyszféra beruházni, fejleszteni vágyó tagjait, különösen a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokat. A 2014-2020-as ciklusban ugyanis jellemzően már nem, a 2021-2027-es időszakban pedig még nem volt számottevő elérhető konstrukció.
Hátrányos régióké 150 milliárdból 100
A nem kevesebb mint 155,54 milliárd forintos hitelprogramnál kitétel, hogy a keretösszeg legalább 65 százaléka – több mint 100 milliárd forint – a négy leghátrányosabb helyzetű régióba kerüljön, vagyis olyan vállalkozásokhoz, amelyek
- a projektjeiket Dél-Alföld,
- Dél-Dunántúl,
- Észak-Alföld
- vagy Észak-Magyarország területén valósítják meg.
A hitelprogram célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül.
A felhívás segíteni hivatott továbbá a kkv-k korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtését, bővítésének támogatását, lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is.
Olyan beruházások támogatása is a hitelprogram létjogosultságát adja , ahol a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, ugyanakkor a tőke- és hitelpiaci feltételek akadályozzák a finanszírozást.
Három lezárt üzleti év kell
Éven túli lejáratú kamatmentes beruházási kölcsönről van szó, melynek összege legalább 10 millió, legfeljebb 100 millió forint. Az igényelhető hitelösszeg nem haladhatja meg a hitelkérelem benyújtását megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét. A hitelprogram keretében a kezdő vállalkozások által igényelhető kölcsön maximum 50 millió forint lehet. S hogy melyik minősül kezdő vállalkozásnak? Az, amelyik még nem rendelkezik három teljes, lezárt üzleti évvel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló