A Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet célja, hogy biztosítsa a helyközi és elővárosi közösségi közlekedést nyújtó társaságok folyamatos működését. A rendelet értelmében a kormány több mint 165 milliárd forintot csoportosít át az idei költségvetésben a közlekedési cégek számára.
A támogatás mértékét a következő okokkal indokolják:
Kapcsolódó
- a megemelkedett energiaárak,
- az ágazatban megvalósuló béremelés,
- és egyéb, a társaságok érdekkörén kívül eső költségnövekmények.
A kormány figyelembe veszi a korábbi költségtérítési elszámolásokból fakadó visszafizetési kötelezettségeket is. Az építési és közlekedési miniszter feladata, hogy a pénzügyminiszter bevonásával lezárja a költségtérítési elszámolásokat, és biztosítsa a szükséges forrásokat a költségvetés terhére.
A határozat értelmében a közlekedési társaságok között a forrásokat célzottan osztják szét.
A legnagyobb egyösszegű támogatás a Volánbusz Zrt.-hez kerül, amely több mint 40 milliárd forintot kap a helyközi és fővárosi elővárosi közlekedési szolgáltatások fenntartására. A MÁV-csoport is jelentős támogatásban részesül: a vasúti pályahálózat és a személyszállítási közszolgáltatások finanszírozására összesen közel 44 milliárd forintot különítenek el.
A kormány által biztosított források a következőképpen oszlanak meg:
- MÁV Zrt. (pályahálózat): 27 762 508 913 forint
- MÁV-START (személyszállítás): 14 947 409 832 forint
- GYSEV: 1 718 627 000 forint
- VOLÁNBUSZ (helyközi buszközlekedés): 37 351 879 000 forint
- MÁV-HÉV: 3 207 414 167 forint
- VOLÁNBUSZ (fővárosi elővárosi busz): 2 312 000 000 forint
- Trans-Tour Kft.: 18 418 000 forint
- Trans-Vonal Kft.: 69 349 000 forint
- Weekendbus Zrt.: 28 445 000 forint
- VOLÁNBUSZ (tulajdonosi támogatás): 1 058 000 000 forint
- MÁV Rail Tours Kft.: 88 000 000 forint
A támogatások fedezete részben az államháztartás átcsoportosított forrásaiból biztosított, összesen több mint 87 milliárd forintos keretösszegben. Emellett a Rezsivédelmi Alap egyes fejezeteinek túllépését is jóváhagyták, hogy a szükséges összegek rendelkezésre álljanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
