Várhatóan több száz radikális szimpatizáns érkezik Európa országaiból – írta a rendőrség a police.hu oldalon arra reagálva, hogy megrendezik a European Fight Night (EFN) küzdősport rendezvényt.
A korábbi European Fight Night események történései alapján okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése nem kizárólag az eseményre korlátozva – teszi hozzá a hatóság.
Az eseményre invitáló posztok szerint az eseményen 12 ország résztvevői mérik össze erejüket 15 különböző küzdősportban, de lesznek koncertek is lesznek, valamint szélsőjobboldali divatmárkák termékei is jelen lesznek – írja a Telex.
Németországban már előfordult, hogy betiltották az ehhez hasonló eseményeket.
A rendőrség arra is emlékeztet, hogy Magyarország zéró toleranciát hirdetett ezekkel a jelenségekkel szemben, melyeket a jog eszközeivel is üldöz. A szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a rendőrség határozottan, ellentmondást nem tűrően, az elkövetés súlyának arányában fog fellépni – teszik hozzá.
A kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes közrend és közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette.
Antifa-ügy: letartóztatták a budapesti viperás támadások két német gyanúsítottját
Németországban elfogták azt a két, magát antifasisztának valló német fiatalt, akiket a becsület napján Budapest utcáin elkövetett fegyveres támadásokért körözött a magyar rendőrség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a vége: brutálisan megdrágul a meleg lakás ezeknél a fogyasztóknál

Drámai választ adott az MNB elnöke az elszálló forint árfolyamra

Lekerült az amerikai szankciós listáról Rogán Antal
Koldusbotra juthat a világ egyik legjobb egyeteme

Teljesen átvariálják a lakossági állampapírokat, új PMÁP és FixMÁP is érkezik

Hihetetlen: végre azonosíthatták Mátyás király csontvázát

Elhallgatták, hogy milyen rákkeltő anyag került az ivóvízbe

Ez egyre félelmetesebb: majdnem átjutott az AI egy állásinterjún

Ekkora a baj? A jegybank és az iparkamara közösen mentené a magyar vállalkozásokat
