Nemcsak a németeknél, hanem Magyarországon is fellendíti a pénteken kezdődött futball Európa-bajnokság a fogyasztási kedvet, amely egyes szolgáltatások és a kiskereskedelem több területén kimutatható módon növeli a cégek forgalmát.
Sőt, a válogatott csapat teljesítményével arányosan nő a vásárlási hajlandóság: minden egyes gól fölött érzett szurkolói öröm az emberek általános közérzetére, és így a költekezésre is ösztönzőleg hat – mondta az Economxnak Vámos György.
Kapcsolódó
A közgazdász szerint az idei első négy hónap összesített, nyers statisztikai eredményei eleve igazolják, hogy megindult a lakossági fogyasztás növekedése – vagyis áremelések ide, infláció oda, a boltokban megvásárolt árumennyiség jócskán meghaladja a tavaly január-áprilisi szintet.
2024: a sport is húzza a vásárlásokat
Hagyománynak számít szerte a világon, hogy a jelentősebb sportesemények hatással vannak a fogyasztásra, ami a boltokban és bizonyos szolgáltatásoknál, például a vendéglátásban, a szálláskiadásban is megjelenik.
Kontinensenként, országonként eltérhet, hogy mely sportágak a népszerűek, de egy nyári olimpia, egy futball-, úszó- Európa- vagy világbajnokság például olyan kiemelt sportrendezvények, amelyek a statisztikákban is nyomon követhető módon fellendítik a költekezési kedvet – mondta Vámos György.
A korábbi évek tapasztalatai szerint ez a tendencia Magyarországon is jellemző, és az idén is már hetekkel a foci-Eb előtt megmutatkozott. Ráadásul 2024 bővelkedik a nagy sportprogramokban: az egy hónapos európai torna után júliusban a párizsi nyári olimpia következik – ez pedig nemcsak a rendező országokban, hanem itthon is megnyitja a szurkolók pénztárcáját.
Okostévé, sör és snack: zsebbe nyúlnak a nézők
A közgazdász sorolta: például a futballrajongók közül sokan direkt erre az időszakra időzítik a különböző kommunikációs eszközök, készülékek (okostévé, -telefon, tablet) vagy más műszaki cikkek (hangfal, házimozi, fülhallgató) cseréjét. Vannak olyanok is, akik a közös meccsnézéssel egybekötött házibulikhoz kültéri kivetítőket, italhűtőt, medencét, kerti bútorokat szereznek be.
Természetesen ilyenkor is élénkül az élelmiszerek eladása a láncoknál éppúgy, ahogy a kisebb, sarki üzletekben. Hiszen a meccsnézéshez szokás beszerezni különböző harapnivalókat, sós és édes snackeket, grill alapanyagokat. Számottevően megugrik az italfogyasztás: a sportesemények miatt jobban fogynak a sörök, alkoholos italok, üdítők, de a tipikus nyári édességek, például a jégkrémek is – mondta.
Megindult a sporteszközök vására
Emellett a sporteszközök, ruházati termékek értékesítése is nőtt már a nyári Eb nyitánya előtti hetekben.
A jó időben, két mérkőzés között sokan kedvet kapnak a futballozáshoz, a kültéri szabadidős programokhoz, privát vagy hivatalos körben – például több cégnél szerveznek ilyenkor csapatépítő versenyeket is, ehhez pedig új sporteszközöket, -játékokat szereznek be.
Nem beszélve a tipikus szurkolói termékekről, sportruházatról, mezekről, sportcipőkről. Vagyis, az elmúlt években nagyobb kihívásokat megélt iparcikk üzletek forgalmában ugyancsak visszaköszön az ilyen események fogyasztásélénkítő hatása – jelezte Vámos György.
Jó üzlet a szurkolói party
A szolgáltatóipar is profitálhat a bajnokság időszakából: számos étteremben, sörözőben, romkocsmában, kültéri, teraszos vendéglátó- és szórakozóhelyen hirdetnek közös meccsnézéseket, amihez nem kell különösebb plusz beruházás: egy nagyobb tévékészüléken vagy kivetítőn a vendégek együtt nézhetik a mérkőzéseket.
Ez a szokások szerint nálunk is népszerű, a bevásárlás helyett kényelmes, komplett közösségi programként terjedt el. A közvetítés után a baráti társaságok gyakran helyben maradnak és tovább fogyasztanak, ami megdobja a vendéglátóhely szokásos forgalmát – fűzte hozzá a szakember.
Mint mondta, a szálláshelyközvetítők, a repülőjegyértékesítők, az autómegosztók, a buszos cégek vagy a vasúttársaság főként a németországi stadionlátogatókból profitálnak.
Ám az is jellemző, hogy az itthon maradók a válogatott mérkőzéseinek idején szobát foglalnak a szurkolói partyt hirdető szálláshelyeken, ahol az átutazó, külföldi focirajongók is gyakran megszállnak, lendítve a turizmus forgalmán.
Emellett, a reklámok piacára is hatással van a bajnokság, amelynek kapcsán a különböző felületeken megjelenő hirdetések az átlagos időszaknál drágábban kelhetnek el, illetve például a nagy cégek, áruházláncok is számos promóciós kampányt szerveznek az európai torna idejére, vásárlásösztönzés céljából.
Már tartós a fogyasztás növekedése
A sporteseményeken elért sikereknek megvan a gyümölcse az üzletekben: a magyar válogatott szereplése kétségtelenül befolyásolja a fogyasztói hangulatot, emiatt is fontos, hogy idén bővelkedünk a nagy rendezvényekben – összegezte Vámos György, hozzátéve, hogy ennek megvan a piaci háttere is.
A már közzétett forgalmi statisztikák alapján ugyanis a 2024-es év első négy hónapjában a nyers adatok szerint összességében több volt a volumenben, azaz mennyiségben mért vásárlások aránya, mint egy évvel korábban.
Vagyis, idén több termék került a magyarok kosarába, ami egyértelműen igazolja, hogy beindult a fogyasztásnövekedés – mutatott rá a közgazdász.
Megjegyezte: különböző statisztikai mérési módszerek léteznek, amelyek a szezonális naptárhatásokkal, például a húsvéthatással együtt hónapról-hónapra hullámzó forgalmat állapítanak meg. Azonban a kiigazítások nélkül január és április között nem a kiskereskedelem megtorpanása, hanem éppen annak ellenkezője igazolódik.
Idén a lakossági fogyasztás tartósan növekedő pályára rendezkedett be – mondta.
A fiúk már a foci-Eb helyszínén vannak, de mennyit érnek majd a pályán?
Három válogatottnak is 1 milliárd euró feletti keretértéke van a foci-Eb-n, ettől a magyar messze elmarad, ám Szoboszlai a torna 21. legdrágább játékosa.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!