A hitelt igénylők több mint fele már nagyobb kölcsönt kért a lakásvásárláshoz, mint amekkora önerőt fel tudott mutatni 2024 szeptemberében, 28 százalékuknál pedig az ingatlan értékének már 70 százalékát is meghaladta a folyósított hitel összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Nem többen, hanem jobban adósodunk el
– mutatott rá a szakértő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakáshitelezéssel kapcsolatos adatsorát elemezve.
Ebből kitűnik, hogy a lakáshitelt felvevők között az elmúlt egy év alatt 25,5 százalékkal, tehát 43,6 százalékról közel 55 százalékra nőtt azon ügyfelek száma, akik a vágyott lakás megvásárlását több mint 50 százalékban hitel felvételével oldották meg. Mindez azt jelenti, hogy
a 2024 szeptemberében folyósított 5943 lakáshitelből 3253 esetben a kölcsön összege meghaladta az ingatlan értékének 50 százalékát.
A szakértője szerint még beszédesebb, hogy a tavalyi III. negyedév utolsó hónapjában folyósított 113,95 milliárd forintnyi lakáshitel több, mint kétharmada, 66,9 százaléka olyan hitelszerződésre lett folyósítva, ahol a szerződésben a hitelfedezeti mutató (hfm/ltv) 50 százaléknál magasabb volt.
Gergely Péter szerint az 50 százalék feletti ltv arány nem ördögtől való – az MNB a korábbi hitelfék szabályok szerint a megvásárolni akart ingatlan értékének 80 százalékáig engedte megterhelni kölcsönnel az ingatlanokat –, ám az ügyfelek józansága az elmúlt években ennél kisebb értékű ingatlanterheltség mellett felvett hitelekkel járt. A medián ltv mutató 2022 II. negyedéve óta emelkedik folyamatosan a szerződésszám tekintetében, ez a folyamat gyorsult fel az elmúlt időszakban.
Ugyanakkor a szakértő szerint
figyelmeztető, hogy az ingatlan értékének 70 százalékát meghaladó mértékben eladósodó ügyfelek száma egy év alatt több mint 50 százalékkal, 18,3 százalékról 28,6 százalékra nőtt.
Ezt csak kisebb mértékben magyarázza az a változás, amely 2024 januárjától lehetővé tette a 41 év alatti fiataloknak, hogy akár 10 százalékos önerővel is vehessenek fel lakáshitelt. A 2024 szeptemberében az általuk felvett, 90 százalékos vagy afeletti ltv-mutatóval bíró hitelek darabszáma ugyanis az összes lakáskölcsön 3,05, összege pedig a teljes folyósított összeg 4,25 százalékát tette ki.
A növekvő szintű eladósodás épp ezért inkább annak köszönhető, hogy az ingatlanárak emelkedése miatt komolyabban a zsebbe kell nyúlniuk az embereknek, s bár az elmúlt hónapokat reálbér-emelkedés jellemezte, a többletjövedelem még nem pótolta azokat a családi tartalékokat, amelyeket a háztartások a megugró infláció miatt feléltek 2022-2023-ban.
Ami a jövőt illeti, a pénzügyi szakértő a magasabb ltv-vel bíró hitelek további növekedését várja 2025-től. Egyrészt a 10 százalékos önerővel hitelezhető családok köre januártól a környezetbarát, modern, zöld lakásokat vásárló ügyfelekkel bővült, akik életkori korlát nélkül igényelhetnek így kölcsönt. Másrészt idén várhatóan tovább emelkednek az ingatlanárak, amivel még a komoly reálbér-emelkedés ellenére is nagyobb lesz a hiteligény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót