A Volkswagenhez tartozó Lamborghini „új kezdetet” él át, és „nagyon jó évet” vár a megtérülés szempontjából, miközben a járműválasztékának villamosításán dolgozik – mondta Stephan Winkelmann vezérigazgató a Börsen Zeitungnak, amiről a Bloomberg számolt be.
A Lamborghini hétköznapi modelljeinek, például az Urusnak, a négyajtós GT sportkocsijának, a Lanzadornak a jövője teljesen elektromos, hangsúlyozta Winkelmann a lapnak. Utóbbi „még az évtized vége előtt” érkezik, és ára valahol a 265 ezer euróba (103,7 millió forint) kerülő Urus sportkocsi és a 300 ezer euró (117,4 millió forint) feletti új Huracan között lesz – fűzte hozzá.
Kapcsolódó
Nem lesz olyan autó a Lamborghinitől, amelyik kevesebbe kerülne, mint az Urus
– mondta.
Winkelmann megismételte, hogy a Lamborghini „ameddig csak lehet – 2035 után is, ha van rá mód – hibrid autókat akar értékesíteni”, miután az Európai Unió azt tervezi, hogy 2035-ig fokozatosan megszünteti a belső égésű motorral hajtott új autók eladását.
A szuperautó márka elkezdte diverzifikálni portfólióját, és az év elején bemutatta a legkelendőbb Urus SUV hibrid változatát.
A Lamborghini ismét rekordok felé tart. A kiszállítások, az eladások és a nyereség tekintetében. 1,5 éves rendelésállományunk van, és 2024 nagyon jó év lesz – a hozamokat tekintve is
– mondta Winkelmann az interjúban.
A Volkswagennel való szinergiák olyan területeken, mint a platform- és szoftverstratégia, „hatalmas előnyt” biztosítanak a Lamborghininek – tette hozzá. A cél az egy autóra jutó bevétel növelése a nagyobb individualizálás és a különleges felszereltségek kínálata révén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!