A Fővárosi Törvényszék harmadszor is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét. A háromfős tanácsban döntő bíróság megállapította, hogy
az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogszabálysértő módon minősítette katonai célúvá a civilek és a XI. kerületi önkormányzat által is támadott, a Hamzsabégi utat és a Rákóczi hidat is érintő beruházást.
Kapcsolódó
Kreitler-Sas Máté, az LMP kerületi képviselője az Indexnek azt mondta,
nem jött be az ÉKM trükkje, amivel meg akarták akadályozni az építkezés bírósági leállítását.
Mint mondta,
- katonai célúvá minősített beruházások esetében egyedül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíróság járhat el,
- egy ilyen eljárás során pedig nem alkalmazható az azonnali jogvédelem, amellyel egyébként korábban élt is Újbuda önkormányzata.
Az eddig okozott környezeti károkat már nem lehet semmissé tenni, azonban
a most meghozott jogerős ítélet szerint az építkezést azonnal fel kell függeszteni.
A bíróság arról is döntött, hogy a környezetvédelmi engedélyről nem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, hanem a Pest Megyei Kormányhivatal folytathatja le az eljárást.
Október 5-én Lázár János miniszter még optimistán nyilatkozott a projektről. Közösségi oldalának bejegyzése szerint:
A Déli Körvasút egyszerre európai, országos, fővárosi és nemzetgazdasági érdek.
Ez a projekt azonban most egy időre ismét leáll.
A Déli Körvasút körül már évek tart a huzavona:
- legutóbb az év elején a civilek és az önkormányzat bíróságon támadta meg a tavaly novemberben, érdemi szakmai változtatás nélkül, harmadszorra is kiadott környezetvédelmi engedélyt (ezt semmisíthette meg most a Fővárosi Törvényszék).
- Emellett az Alkotmánybírósághoz fordult a civileket képviselő Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület (Popék) a Kelenföld–Ferencváros-vasútvonalat katonai célúvá minősítő augusztusi rendelet miatt is. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy a hivatali eljárás átkerüljön a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalhoz, amely készségesen megadta újra a környezetvédelmi engedélyt, kizárva az azonnali jogvédelem lehetőségét.
- Az Európai Bizottsághoz (EB) is panaszt nyújtottak be a civilek.
A beruházás miatt egyébként a Hamzsabégi sétány mellett húzódó vasúti töltésen csaknem 800, a sétányon közel 200, több mint 50 éve ültetett fa kivágásával kell számolni, ha megvalósul a Ferencváros–Kelenföld közötti szakaszon a vasúti pálya kormány által tervezett átépítése (kettőről három-, esetenként négyvágányosra bővítése).
A kivitelezői munkákat a nem egyértelmű jogi helyzet ellenére is már hónapokkal ezelőtt megkezdték
- írta a Magyar Hang.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!