Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint
a gazdasági-politikai elit és a jegybank torpedózta meg kormányának tavalyi nagyszabású adócsökkentési tervét.
A tavaly szeptemberben bemutatott program ismertetését évtizedek óta példátlan piaci felfordulás követte, amelybe – alig másfél hónappal megválasztása után – Liz Truss is belebukott.
A volt konzervatív párti kormányfő az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független londoni gazdasági tanácsadó és kutatóműhely hétfői rendezvényén felszólalva kijelentette: a piacokat már előzőleg destabilizálta az a tény, hogy a Bank of England – a brit jegybank – az akkori inflációs környezetben túl lassú ütemben emelte alapkamatát.
Hozzátette: ebben a helyzetben gyűrűzött át a piacokra „a gazdasági-politikai elit” által az adócsökkentési tervre adott reakció.
Liz Truss elismerte:
azért kényszerült a program csaknem teljes visszafordítására, mert a brit piacok teljes összeomlásának veszélye rémlett fel.
Elismerte azt is, hogy sietve próbálták bevezetni a programot, de ezt azzal indokolta, mivel választók a brit EU-tagságról rendezett – a kilépést pártolók szűk többségű győzelmével végződött – népszavazáson, valamint a jelentős konzervatív győzelmet eredményező 2019-es parlamenti választáson is a változásra voksolt, és ennek végrehajtására korlátozott volt az idő.
Liz Truss szerint nem volt valós a program ismertetése után közkeletűvé vált piaci becslés, amely szerint a kormánya által előterjesztett adócsökkentési csomag 45 milliárd fontos (20 ezer milliárd forintos) rést ütött volna a költségvetésen.
A volt brit miniszterelnök szerint a kis állam eszméje ma már nem divatos, a növekedésellenes koalíció erőteljes tényezővé vált, amelynek része a gazdasági-politikai elit, a nagyvállalati szféra, sőt a Konzervatív Párt parlamenti frakciójának egy része is.
Liz Truss hétfői beszédében azt is kijelentette, hogy a helyzet ma is ugyanolyan sürgető, mint egy évvel ezelőtt, és adócsökkentésekre, valamint az energiaipari cégek kiugró profitjára kivetett különadók visszavonására szólította a Rishi Sunak vezette jelenlegi konzervatív kormányt.
Liz Truss tavaly október 20-án mondott le, miután a pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng által nem sokkal korábban előterjesztett átfogó – a piaci szereplők által azonban finanszírozhatatlannak ítélt –adócsökkentési program sürgős jegybanki beavatkozást is igénylő hatalmas pénzügyi felfordulást okozott.
A program egy évvel ezelőtti bejelentése után
- mélységi rekordokra – egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe – zuhant a font árfolyama a dollárral szemben;
- az irányadó brit állampapírok hozama meredek emelkedéssel meghaladta a görög államadósság finanszírozási költségeit;
- és a Bank of England a pánik csitítása végett rendkívüli államkötvény-vásárlási intervencióra kényszerült.
Liz Truss, aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt, alig 45 napig állt a kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány élén, így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.
Liz Truss nem először vádol külső szereplőket bukásának előidézésével. Nemrégiben, a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt cikkében azt írta, hogy nagyhatalmú nemzetközi szereplők összehangolt erőfeszítéssel érték el korai távozását.
A cikkben Liz Truss e külső beavatkozás részesének nevezte Joe Biden amerikai elnököt is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!