Túri Tibor (független) tájékoztatása szerint a projekt 646 millió forintos finanszírozásához a magyar kormány és az Európai Unió csaknem 507 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
Az épület nyolc méter magasan épült, így a nyitvatartását nem befolyásolja a Tisza folyó ingadozó vízállása. A sétány a Tisza gátjáról vezet az épülethez 300 méteren az ártéri erdőben – közölte.
A Lombkoronaház épületében multifunkciós rendezvényteret és melegkonyhás éttermet alakítottak ki, amelyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik – sorolta. Az étterem melletti tájboltban kézműipari termékeket árusítanak és a gyerekek számára is biztosítanak játékra alkalmas teret – mondta a polgármester.
Reklámot csinált a politika: vonzotta a turistákat a lombkorona-sétány
Rengetegen voltak kíváncsiak Balatonbogláron a Gömbkilátóra és az új lombkoronaösvényre: tavaly 200 ezernél is többen kapaszkodtak fel miatta a Várdombra.
Nyilván nem volt független attól, hogy az ország másik részén súlyos korrupciós botrány kerekedett egy ilyen létesítményből. Ez az ügy most ott tart, hogy már az Integritás Hatóság is súlyos szabálytalanságokat észlelt a nyírmártonfalvi lombkoronasétány körül, ezért rendszerszintű vizsgálatot folytatott. A programhoz a rendelkezésre álló teljes forrás összege 1,61 milliárd forint volt. A Hatóság a folyamat teljes folyamatát megvizsgálta a pályázat kiírásától a megvalósításig. Kiderült, minden fő állomása során súlyos szabálytalanságokat találtak, melyek sértik az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó előírásokat, ezekre való tekintettel pedig a Hatóság feljelentést tesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!