Legkésőbb 2025. szeptember elsején kezdi a tényleges munkálatot az MKIF Zrt. az M1-es autópályán. A tervek szerint az M1-es az M0-tól Győr felé 80 km-en bővül 2x3 sávosra 2029-re, ezen felül oldalanként 1-1 intelligens leállósáv (ún. ITS) is készül, amelyet a forgalmi helyzettől függően, baleset, csúcsforgalom vagy munkavégzések esetén nyitnak meg.
- Az első ütemben az M0-ás és az ácsi Concó pihenőhely között épül meg a 2x3 sávos szakasz, ezzel a jelenleginél körülbelül 90 kilométerrel több háromsávos autópálya lesz Magyarországon.
- A végső cél Budapest és Győr között 2x3+ITS sáv szélesség,
- míg az Győr és Hegyeshalom között 2x2+ITS sáv szélesség. (Így a Győr és az országhatár közti autópályaszakasz nem lesz szélesebb, a kelet-európai tranzitútvonal 2x2 sávos szűkülete Bruck an der Leitha és Győr között tart majd.)
A Magyar Építők a MKIF honlapján megjelentek alapján íródott cikkében most bemutaja, hogy miként készítik elő a munkát, hogyan zajlik az úgynevzett cölöpözés. Erre azért van szükség, mert a bővítés miatt a hidakat és felüljárókat át-, vagy éppen vagy teljesen újra kell építeni, ennek előkészítéseként pedig ellenőrizni kell a talaj teherbírását az adott területeken. Mint írják, ezek a munkák forgalomkorlátozással egyelőre nem járnak majd.
Az M1-es autópálya felújításának harmadik vagy negyedig évében, azaz
2028-2029 környékén indul az M7-es autópálya háromsávosítása is, az M0-s autóúttól Szabadbattyánig.
Az ITS sávok rendszerét itt nemcsak Szabadbattyánig, hanem egészen Balatonvilágosig kiépítik, ami sokat segíthet majd az útszakasz zavarérzékenységén.
Ezzel együtt egy új nyomvonalon is építkezés kezdődik, az M200-as gyorsforgalmi út Székesfehérvárt és Komáromot, azaz az M1-es és az M7-est köti majd össze.
Az M3-as autópálya háromsávosítása is napirenden van, ám a bejelentettek közül ez indul a legkésőbb. Az tervek szerint az autópálya Budapest és Gyöngyös között lesz oldalanként három+ITS sávos - írja a Totalcar Kertesi Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) műszaki vezérigazgató-helyettesének a Magyar Építőknek adott interjúja alapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!