A Wyser Search vezetőkiválasztó cég kutatása szerint

évek óta nem volt olyan magas a váltási hajlandóság a vezetők körében, mint az idén, Magyarországon a menedzserek 28 százaléka aktív álláskeresővé vált, miután a keresetük vásárlóereje jelentősen csökkent.

Az MTI által feldolgozott közlemény szerint

amíg jellemzően 7 százalékkal emelkedtek a vezetői bérek 2024-ben, addig a menedzserek többsége 20 százalékos bérnövekedéssel lett volna elégedett.

Az elemzők szerint ez azért fontos, mert a béremelés mértéke meghatározza, hogy egy vezető mennyire nyitott az új lehetőségek iránt.

  • Azoknak, akiknek a fizetése idén mindössze 1-3 százalék között emelkedett, 46 százaléka aktív álláskeresővé vált, ami riasztóan magas arány.
  • Akiknek viszont 15 százalék körül emelkedett a fizetése, csak 10 százaléka keres most állást.

Az adatokból kiderül az is, hogy a 

  • a vezetők 83 százalékának a bér a legfontosabb szempont egy munkahelyváltásnál;
  • a munka-magánélet egyensúlya a második;
  • míg a kihívások keresése csak a harmadik helyen szerepel a fontossági sorrendben. 

Ez kifejezetten nagy változás, hiszen vezetői szinten korábban az új kihívások keresése volt a legfontosabb szempont

- közölte Rónai Dániel, a toborzócég vezetője az adatokat értékelve.

Az egyes szektorok között ugyanakkor nagy a különbség - emelték ki a közleményben. Miközben a pénzügyi vezetők 35 százaléka aktív álláskereső, addig az elsőszámú vezetők 27 százaléka keres aktívan állást, a HR-vezetőknél pedig 18 százalékos ez az arány.

A Wyser prognózisa szerint jövőre általánosságban 5-8 százalékkal nőhetnek a bérek vezetői szinten, amivel nem feltétlenül lesznek elégedettek a menedzserek, így

a váltási szándék továbbra is magas maradhat.

  • A vezérigazgatók bruttó 2,3-4,3 millió forintot keresnek havonta, attól függően, hogy mekkora vállalatot irányítanak.
  • Ennél csak a több régiós országért felelős vezérigazgatók keresnek többet, körükben bruttó 5 millió forint felett alakul az átlagbér.
  • A kontrollingvezetők bére bruttó 2,5 millió forinton alakul, azonban ha egyszerre több országért is felelnek, akkor akár a 3,5 millió forintos bér is elérhető.
  • A HR-vezetők bére 1,4-2,1 millió forint között alakul.

A Wyser Search Kft. a Managers’ Salary & Market Guide 2024 felmérésében több mint ezer vezető beosztású munkavállalót kérdezett meg.

A cégeknek kihívást jelent, hogy a szakmailag legmegfelelőbb, a vállalati kultúrába leginkább passzoló munkaerőt megtaláljak, akiknek azonban magas a bérigényük. Erről ITT olvashat bővebben.